Nem lehet nem belezúgni a Fiúkba!

Március 18-án láthatta a közönség a Trafóban – a tájékoztató szerint, sajnos, utoljára – a Compagnie Pál Frenák Fiúk című előadását. Nagy hatást tett rám a darab: minden egyes pillanata lekötött, és nem csak az érzékeimet ejtette rabul, hanem az agyamat is stimulálta rendesen.

- Advertisement -

Borkultúrával ismerkedőként egy kép villant be a látottakkal kapcsolatban. Borszakértők elemeznek egy olyan tételt, amelyben a sav és a tallin, a test és az alkohol egyforma arányban van jelen. Az illatok és az aromák komplexek. A minősége kiváló, egyensúlya tökéletes, lecsengése hosszú – egyszóval: egy szép borról van szó. És odáig vannak a gyönyörűségtől, hogy megkóstolhatták. A Fiúk a számomra is olyan volt, mint egy csúcskategóriás bor, aminek minden cseppje élvezet.

Kinek nagyobb?

Az előadás a címéhez híven a férfi témát hivatott körbejárni. Fiúkat látunk (sztereo)tipikus helyzetekben: fiúk buliban, fiúk részegen bandázva, fiúk udvarlás és rivalizálás közben.

Szükségszerűen megjelenik az agresszió is, a nyers fizikai erőfölénnyel élés és visszaélés. Az egyik jelenetben négykézláb, hordaként vonuló meztelen vadakká válnak.

A férfiak időnként elállatiasodnak. A mozdulatban ugyanakkor benne van a meghunyászkodás.

A darabot átjárja a humor és az irónia is.  Az egyik legviccesebb jelenet a piszoárban játszódik, és arról szól, ami nagyon sok mindent mozgat ezen a világon: kinek nagyobb. Ettől ez persze gondolati síkon kap egy keserű felhangot, bár ott, abban a pillanatban inkább röhögünk rajta.

Meglett férfiak vagy cumizó ovisok?

Ugyanígy mosolyt csal az arcunkra a bodybuilder „izomcsávók” jelenete. Karikatúraszerűen pózolnak és feszítenek az egyébként szteroidok és mázsás súlyok emelgetése nélkül is tökéletes testű táncosok. A slusszpoén, hogy szájukba cumit vesznek, ami még nevetségesebbé teszi a látványt. Frenák infantilisnek ábrázolja a saját testüktől elaléló férfiakat, gúnyt űzve ebből a groteszk magamutogatásból.

Várnagy Kristóf (b) és Maurer Milán (j) / Frenák Pál Társulat: Fiúk / Fotó: Bobal Photography

A legkülönlegesebb jelenet az volt, amelyikben három gyönyörű meztelen férfi ül a széken háttal a közönségnek. Csupán ennyi történik, mégis varázslatos: Frenáknál a test önmagában műalkotás. Az önnön fizikumukba beleszerelmesedő, narcisztikus karakterek egyébként többször is feltűnnek a darab során.

A koreográfus további társadalomkritikát is elrejt az alkotásban. Aki más – jelen esetben fiúként hattyúk tavát idéző hófehér tütüben illegeti magát –, az biztosan kutyák martalékává válik, a szó szoros és hallható értelmében.

Technóra lüktető szexualitás

A gondolati tartalmakat a zene és a vele harmonizáló mozgásformák által keltett érzetek kompakt módon közvetítik. Egyre több előadó-művészeti ág fedezi fel magának a technóban rejlő atmoszférateremtő potenciált. Frenák nem először nyúl ehhez a műfajhoz, például a Tricks & Tracks 2-ben is alkalmazta. A darab elején felhangzó gépzene megadja az előadás fülledt, erotikus alaphangulatát.

Dübörgő stroboszkópra és monoton techno alapokon ez a koreográfiája különösen át van itatva szexualitással. Minden elemében érzéki, és a férfi lét által meghatározott nemiséget mutatja be többféle nézőpontból.

Zeneileg egyébként meglehetősen sokszínű és kifejező az előadás. A már említett technón kívül különleges hangulatot idéz egy nő által énekelt népdal részlet – látszólag ez az egyetlen, női attribútumra utaló elem.  Emellett klasszikus zenei betétek is integráns részét képezik a darabnak.

 

Stílszerűen felcsendül James Brown It’s a Man’s World című száma is, ami valamelyest helyrebillenti a szocializációban berögzült nemi szerepleosztást. Ez sajnos még mindig inkább egy maszkulin dominanciára épülő világ (a kiegyensúlyozott és egyenrangú kapcsolatok helyett), de ahogy a soul örökzöld is mondja: nők nélkül ez mit sem ér.

Holoda Péter (b) és Maurer Milán (j) / Frenák Pál Társulat: Fiúk / Fotó: Bobal Photography

A zenével mindvégig összhangban lévő tánc mellett domináns szerep jut az akrobatikának. Frenáktól nem meglepő módon a Fiúkban is előkerül a kötél, ezúttal igazán veszélyes üzemmé alakítva a színpadot. A férfiak vakmerőek is tudnak lenni! Ahogyan a kötélen táncoló, tornázó, egymást megtartó és mozgató fiúkat nézzük lélegzetvisszafojtva, megkapjuk mi is az adrenalin-fröccsöt. Önmagán túlmutatóan a kötél nem csupán az akrobatikus elemek nélkülözhetetlen kellékeként, hanem mint fallikus szimbólum is megjelenik.

Ezek a fiúk nagyon ott voltak a szeren

És nem csak akkor, amikor artistákat megszégyenítő módon „táncoltak” a mennyezetre felfüggesztett köteleken. Végig nagyon erőteljes volt a színpadi jelenlétük.

A színészi kvalitásokat felvillantó táncosok közül nehéz lenne bárkit kiemelni, mindannyian testüket-lelküket beleadva nyomták végig a majdnem hatvan percet.  

Holoda Péter számára nem ismeretlen terep a levegő-akrobatika, rúdtánc művészettel is foglalkozik. Keresztes Patrik színész, ha éppen nem táncol. Eoin Mac Donncha más Frenák-művekhez hasonlóan viszi a prímet, ha a közönséggel való kommunikációról, incselkedésről van szó. Maurer Milán hűen ahhoz, amit egy interjúban önmagáról mondott, maximalista üzemmódban táncol. Várnagy Kristóf is hozza a tőle megszokott stabilan magas színvonalat. A csapathoz artistaként csatlakozott László Tamás.

Holoda Péter / Frenák Pál Társulat: Fiúk / Fotó: Bobal Photography

Profán módon azt is mondhatnám, hogy az előadás felért egy szellemi-emocionális orgazmussal. Azt sajnáltam csak, hogy már nem volt hely az első sorban. Az ott ülők ugyanis testközelből és alulnézetben csodálhatták meg a nézők feje fölé belengő fantasztikus táncosokat.

A többszörös vastaps is azt jelezte, hogy mindannyiunkat lenyűgözött az előadás.

Korunk hősei…

Komplex, kompakt, perfekt. Ezek a szavak jutottak eszembe közvetlenül az előadás után. Úgy éreztem, akárhányszor újra tudnám nézni. Annyira időtlennek és klasszikusnak tűnt a darab, hogy azt gondoltam, nyugodtan elő lehet ezt venni később is.

Viszont ezen a ponton mégis elgondolkodtam, és elvonatkoztattam az előadás valóságától. Beállhat-e erre a férfifelfogásra a világ hosszú távon? Nem kellene átértékelnünk a férfi szerepeket?

A darab által közvetített macsó, hataloméhes, öntetszelgő, intoleráns, agresszív férfiképet reményeim szerint egyszer majd felváltják, vagy legalább árnyalják a jövőben egyéb minőségek is. A nőkhöz és általában a másik emberhez való viszonyban megmutatkozó pozitív változásokra gondolok elsősorban. A férfi tisztelje és szeresse a nőt/a partnerét, ne akarja lenyomni, megfojtani, megvezetni, manipulálni! Ne hierarchikus kapcsolatokban gondolkodjon, hanem férfiként tudjon működni egyenrangú, partneri és szimmetrikus viszonyokban is!

Maurer Milán / Frenák Pál Társulat: Fiúk / Fotó: Bobal Photography

A darab bemutatója 2004-ben volt, azóta Frenák már színpadra vitte a mostani előadást megelőzően is. Kíváncsi lennék, hogy mondjuk tíz év múlva, miként nyúlna hozzá.

Megy-e majd akkorra előrébb a világ annyira, hogy az általánosan elfogadott férfi minőség progresszív jegyekkel gazdagodhat? Elfogadja-e a társadalom azt a maszkulin képet, amelyben megélhető az érzékenység és felvállalhatóak a gyengeségek, tévedések?

E megelőlegezett paradigmaváltás felvillantásának kihagyása hagyott bennem némi hiányérzetet. A csúcsborban is lehet potenciál. Érdemes egy idő után újra elővenni és megkóstolni, hátha újabb, komplexebb aromákat tudunk benne felfedezni.

Promóció

legnépszerűbbek

Kepes András: Gyáva az a politikai hatalom, amelyik a kultúrát vagy a civileket zaklatja

„Az illető akár jobboldali, akár baloldali” – mondta.

Meghalt Medgyesi Ferenc ‘Pite’

Mindössze 42 éves volt.

Ezek a legjobb Tarantino-filmek a Rotten Tomatoes szerint

A Rotten Tomatoes-on a közönség értékelései alapján így rangsorolták Tarantino filmjeit.

Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs

Bödőcs Tibor humoristának október elején jelent meg második könyve, a Meg se kínáltak. Korábban már elolvastuk, „megkritizáltuk”, most pedig kiszemezgettük belőle a képzőművészethez – kulturális magazin révén – kötődő legjobb idézeteket.

a szerk. ajánlása

Ilyen lenne, ha a kedvenc filmjeleneteinket a kedvenc Disney-karaktereinkkel vegyítenénk

A Disney-figurák jól mutatnak a hollywoodi filmek jeleneteiben is

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

"Kásler Miklósnak szeretném ajánlani a 10 című előadásunkat, mert az a tízparancsolatról szól", mondja Sodró Eliza.

Ez a 100 legjobb könyv, amelyek átformálták a világot – A 10 legjobb ifjúsági regény

A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk hetedik részében a tíz legjobb ifjúsági regényt mutatjuk be.

most pörög

Sztárparádék sora és klasszikus regények adaptációi a 2020-as filmkínálatban

Wes Anderson legújabb alkotását Timothée Chalamet főszereplésével vagy az indiai származású sztár által megformált David Copperfieldet várjátok jobban?

Megszabadul ruháitól az énekesnő, Megan Thee Stallion

Népszerű videóklipekben viselt ruhadarabjait árusítja Megan Thee Stallion.

A boncolási jegyzőkönyvből kiderült, mi okozta a 21 éves világsztár halálát

A héten tették közzé a fiatal rapper tavaly decemberi halála után a boncolási jegyzőkönyvet.

Videón, ahogy Schobert Norbi bocsánatot kér, de van egy kis csavar a dologban

Az elmúlt hat napban egész Magyarország közbeszéde Schobert Norbi és a videóban mondott szavai körül forogtak.

Puzsér Róbert feltörölte Schobert Norbival a padlót, de nagyon

A fitneszguru mellett az egész celeb világ kapott hideget a kritikustól.

ez is érdekeltéged
<3