
Mi lehet ez? Orbán Viktor titkos sereget toboroz az interneten
Egy rejtélyes csoport toborzásáról terjednek a pletykák, miszerint „400 nap” néven titkos Facebook-kampányt indít a Fidesz.
Ahogy beléptek a házba a helyszínre érkező mentősök, észlelték a bejáratnál, hogy jelez a szén-monoxid-mérő, ezért a katasztrófavédelem munkatársait is az épülethez hívták. A tűzoltók az ingatlanban holtan találtak egy 70 éves nőt.
Kapcsolódó cikk
A 20 éves fiatal három áldozatától pénzt követelt.
A korábbi híradások és helyszíni szemle szerint az idős nő sérülései ismeretlen tárgytól származtak, és a házban is kutatás nyomait lehetett látni.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen pénteken.
A Tények riportja szerint a rendőrséget az áldozat két barátja kereste, közösen szilvesztereztek volna, szemlézte a Liner. Egyikük tett bejelentést. A Tényeknek több szomszéd is nyilatkozott, noha kérésükre nem mutatták az arcukat. Mindegyik megrendülve vette tudomásul a történteket, szerették a 70 éves asszonyt. Úgy vélték, ismerhette a gyilkosát, ugyanis maga engedte be a házába. Azt is elárulták, hogy várt valakit, aki felvágta volna neki a tüzelőt a hidegebb napokra.
Több szomszéd is úgy nyilatkozott, hogy az elkövető az asszonyra akarta gyújtani a házát, így tüntetve el a bűntény nyomait. Néhány szomszéd úgy vélte, nem egy elkövető volt, mert “elég csúnyán elbántak” vele.
A Tények információi szerint háromszor vágta fejbe a nőt, akit a tűzoltók találtak meg, ám már nem tudtak segíteni rajta. Fülöp polgármestere, Hutóczki Péter is a helyszínre sietett a tűz eloltása miatt, mivel – derült ki a riportból – önkéntes tűzoltóként is dolgozik.
A vasárnapi riport szerint a nyomozók péntek óta vizsgálódnak az ügyben, minden apró nyomot begyűjtenek, hogy a lehető leghamarabb elfogják az elkövetőt vagy elkövetőket, ha többen voltak.
Az MTI hétfőn megjelent beszámolójából azonban újabb részletek derültek ki. A nyomozók a bejelentéstől számított 48 órán belül azonosították is a feltételezett elkövetőt, egy 38 éves fülöpi férfit.
A rendőrök a férfit emberölés megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikk
Egy idahói kannibál ügyében nyomoz a rendőrség.
Egy rejtélyes csoport toborzásáról terjednek a pletykák, miszerint „400 nap” néven titkos Facebook-kampányt indít a Fidesz.
Ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte az MTI-vel.
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem létrehozója nyíltan kiállt Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt mellett – derítette ki a Media1.
Az írás a szélsőjobboldali AFD-vezér, Alice Weidel tegnapi Karmelitabeli látogatása elé lett időzítve.
A csütörtök bombafenyegetésekkel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata és Rétvári Bence államtitkár. Az eseményen kiderült, hogy 11:30-ig már 268 oktatási intézményben volt
Bár Majka új, politikai felhangú klipjének a pozitív szereplője még hasonlít is Magyar Péterre, ő nem ezt a labdát csapta le.
“Január 17-én már a Kossuth Rádióban kezdek”.
Mintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.
Néhány napja még Orbán Viktor látogatta meg.
Az ügyészség szerint nem évült el a bűncselekmény.
Megszólalt az inflációról is a gazdasági miniszter.
Különleges emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank november 20-án, szerdán.
Az atomfegyverek is szóba kerültek a feltételek között, Putyin szerint erre kell kötelezni a nyugati katonai tömböt, hogy eljöjjön a fegyvernyugvás.
Eljárást indítottak a férfi ellen.
Orbán Viktor október 23-i beszéde közben momentumosok megpróbáltak felemelni egy „A Putyin-barát Fidesz elárulta 1956 magyar nemzeti hőseit” feliratú molinót. A többi résztvevő és a biztonsági őrök avatkoztak közbe.
Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt. Egy ismeretlen férfi obszcén táblával próbálta lerohanni a miniszterelnököt. Egy ismeretlen férfi megpróbálta lerohanni a miniszterelnököt, aki így biztonsági őrök
A propaganda is rárepült, de az internet nem felejt.
Esélytelen volt a védekezés, nem lehetett már mit tenni, feltartóztathatatlanul jött az árhullám.
A nyugdíj összege év közben is változhat, de ehhez teljesülni kell bizonyos feltételeknek.
Az idei, őszi árvíz nemcsak elképesztő erejű, de időt sem hagyott a nyugodt felkészülésre, ennek ellenére a kormány magabiztosan nyilatkozik a témában.
Jelentős határidő közeleg, vasárnapig van idő cselekedni.
Papíron másfélszer nagyobb a vagyona, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.
Orbán Viktor indoklás nélkül mentette fel Szeiler Orsolya helyettes államtitkárt, aki az első Orbán-kormány óta dolgozik a miniszterelnöknek.
Súlyos emelés jön.
Varga Judit megtörte a csendet.
Csak össze ne vesszenek.
Szerinte a kormányfő feleségének, Lévai Anikónak is komoly szerepe van: „(…) nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre és néhány dolog ellenőrzésére”.
Tényi István volt fideszes képviselő – aki korábban már több feljelentést is elindított – tiltott adatszerzés bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál Magyar Péter legfrissebb interjúja után.
Kedden északnyugat felől továbbra is gyakran növekszik meg a felhőzet a napsütés mellett, és szórványosan záporok is előfordulnak. Nagy területen lesz erős a szél. 11 fok köré melegszik a levegő.
Teljes ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg Avdijivka várost a Donyec-medencében – jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombat este a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
A fiatalt próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. Úgy tudni, hogy az egyik medencében vesztette életét.
A Boeing 757-200-as típusú repülőgép először remegni kezdett, majd a szárnyáról darabok hullottak le.