Gajdos László 2026. augusztus 23-án jelentette be, hogy hamarosan tárgyalások kezdődnek a MOHU-val a hulladékgazdálkodási koncesszió felülvizsgálatáról. A keménységet tehát előre kiosztották, a tárgyalás menetrendjét viszont még nem: egyelőre annyi biztos, hogy a kormány hozzá akar nyúlni ahhoz a rendszerhez, amelyet 35 évre adtak egyetlen koncesszor kezébe.
A szerződést 2022. július 28-án kötötték meg, a rendszer 2023. július 1-jén indult el, és évente közel ötmillió tonna települési szilárd hulladék kezelését fogja össze. A MOHU ezért az első tíz évre legalább 185 milliárd forint beruházást vállalt; ez már nem az a megállapodás, amelyet egy politikai sajtótájékoztató végén át lehet húzni vastag filccel.
Hárommilliárd visszaváltott csomagolás, 98,2 milliárdos veszteség
A MOHU 2024-ben nagyjából 50,4 milliárd, 2025-ben további 47,8 milliárd forint adózott veszteséget hozott össze. Két év mérlege így mintegy 98,2 milliárd forint mínusz, vagyis a felülvizsgálat nem pusztán politikai erődemonstráció: a jelenlegi üzleti modell a koncesszornak is elég drága ahhoz, hogy érdekelje az alku.
A 2025-ös számokban különösen tisztán látszik a szerkezet baja. A mintegy 431,7 milliárd forintos nettó árbevétellel 456,58 milliárd forint anyagjellegű ráfordítás állt szemben, ebből körülbelül 452 milliárdot az igénybe vett szolgáltatások vittek el.
A bevétel nőhet, a költség attól még képes gyorsabban futni; ezen a pályán a könyvelés nem kér politikai engedélyt.
Közben a rendszer egyik legláthatóbb része működési rekordot szállított: 2025-ben több mint hárommilliárd csomagolást váltottak vissza, 88,8 százalékos aránnyal. A MOL szerint azonban az elkülönített gyűjtés és kezelés növekvő súlya költségesebb értékláncot jelent a vegyes hulladéknál, és részben elvitte a működési javulás eredményét. Így fért meg egymás mellett a több visszagyűjtött csomagolás és a 47,8 milliárdos éves veszteség.
Brüsszel már a 35 évet is vitatja, a szerződés mégsem párolog el
Az Európai Bizottság 2025 novemberében formális kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. Nem valamilyen mellékes technikai részletet vett elő: kifogásolta a pályázati feltételeket, a koncesszió 35 éves időtartamát és az eredeti feltételek módosítását is. A hosszú futamidő a MOHU-nak beruházási biztonságot adott, Brüsszel szerint viszont hosszabb annál, mint ami az uniós szabályok alapján igazolható.
Ez egyszerre ad politikai muníciót a kormánynak és szűkíti a mutatvány terét. A felülvizsgálat bejelentése önmagában nem módosít és nem mond fel semmit: bármely érdemi lépésnek meg kell felelnie a magyar hulladéktörvénynek, az uniós koncessziós szabályoknak és végső soron annak a szerződésnek is, amelyben a szolgáltatási és beruházási kötelezettségeket 35 évre rendezték el.
A valódi döntés ezért nem az lesz, hogy leül-e egymással a kormány és a MOHU. Az lesz a mérce, változik-e a szolgáltatások, az újrafeldolgozás, a beruházások és a költségek elosztása úgy, hogy az új rendszer jogszerű és finanszírozható maradjon. A kemény tárgyalópartner szerepét könnyű bejelenteni; az állam számláját, a koncesszor vállalásait és az uniós jogot egyszerre rendbe tenni már maga a tárgyalás.
Hogy ebből szerződésmódosítás, felmondás vagy új eljárás következhet-e, és mekkora pénzügyi kötelezettséget hagyna az államra, a jelenlegi bejelentésből nem állapítható meg. Ehhez a konkrét új feltételek mellett a módosítási és felmondási szabályoknak, valamint a folyamatban lévő uniós eljárás kimenetelének is össze kell érnie. A tárgyalás híre tehát megérkezett; az ára még úton van.
