Garri Kaszparov sakknagymester és politikai aktivista szerint már a 3. világháború kellős közepén járunk, és ha Vlagyimir Putyin sikerrel jár Ukrajnában, „bármi megtörténhet”.

Garri Kaszparov, akit az orosz rendőrség megvert és letartóztatott 2012-ben, mert tiltakozott a bíróság előtt, ahol a Pussy Riot punkzenekart bíróság elé állították, azt mondta, Vlagyimir Putyin világszerte fenyegeti a demokráciát, írja a DailyStar.

Ez már a harmadik világháború. És ez nem csak egy Ukrajna elleni háború. Vlagyimir Putyin annak a világnak az alapját támadja, amelyben a második világháború óta éltünk. És ha sikerül neki Ukrajnában, bármi megtörténhet

– mondta.

Kaszparov hozzátette, hogy a 69 éves Putyin nem bízik az internetben és a nyílt forrásokban, ami azt jelenti, hogy azokra az információkra támaszkodik, amelyeket a belső köre hoz neki, így “a világról alkotott elképzelése elavult”.

A törvény felett álló embernek látja magát. Egy embernek, aki maga a törvény. Úgy érzi, egy ujjal megnyomhatja a piros gombot, és elpusztíthatja az egész világot

– mondta, majd hozzátette, “képzeld el Adolf Hitlert egy berlini bunkerben 1945-ben, képzeld el, ha nála lenne ez a piros gomb, kétségeid vannak afelől, hogy megnyomná?”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.