A József Attila-díjas Géczi János írót, költőt kérdeztük legújabb, Őszi kék című könyvéről. A kötetben Csányi Vilmos etológussal beszélget gasztronómiáról, kertészetről, társadalmi és politikai folyamatokról.

Hirdetés

ContextUs: Tavaly ősszel jelent meg az Őszi kék című könyved, ami a barátoddal, Csányi Vilmossal való eszmecseréteket örökíti meg. Azóta eltelt jó pár hónap. Hogyan ítéled meg a könyv fogadtatását?

Azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag nagyon kevés maradt a könyvesboltokban a kötetből. Az a fajta várható érdeklődés kiteljesedett, amire gondoltunk. Nagyon sok könyvbemutatón részt vettünk. Legutóbb a Nyitott műhelyben, Budapesten.

Amikor Szegeden, az Auditórium maximum megtelt, vagy Pécsett, a közönség nem fért be a könyvtárba. Jó érzés volt jelen lenni.

Azt jelzi, hogy kíváncsiak az emberek a kötetre és magára az Csányi Vilmosra is.

ContextUs: Barátságod Csányi Vilmos etológussal milyen régre nyúlik vissza?

Ez egyáltalán nem egy ősrégi kapcsolat. Amikor a professzor úr nyugdíjba vonult az ELTE tanszékéről, akkor kerestem meg a Pannon Egyetem Antropológiai és Etikai Intézet vezetőjeként. Itt havonta volt egy-egy Éjszakai egyetem-előadássorozat. Számos művészt, sportolót, tudóst, közéleti személyiséget hívtunk meg az évek alatt, többek között Csányi Vilmost is. Ez egyenes út volt ahhoz, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljünk. Már 18 évesen az ő kötetéből tanultam, hiszen egy nagyon fontos biokémiai könyv szerzője is.

Géczi János / Fotó: Szegedma

Később magam is tanítottam azokat a tőle származó humánetológiai ismereteket, amelyeket éppen általa ismert meg a hazai szakma és az olvasóközönség. Kiderült, hogy a Vadnarancsok óta ő is figyelemmel kísérte a pályámat. Tizenöt éve vált szorosabbá a szakmai és emberi kapcsolatunk. Balatonalmádiba való költözése óta pedig napi rendszerességgel találkozunk.

ContextUs: Az Őszi kék gyakorlatilag egy beszélgetőkönyv, amelyben te vagy a kérdező. Hogyan képzeljük el a mű megszületését: a sok közös beszélgetés után jött az ötlet, hogy könyvbe kellene foglalni a fontosabb gondolatokat, vagy esetleg felkérésnek tettetek ezzel eleget?

Gyorsan kiderült, hogy vannak olyan dolgok, amelyekben teljes mértékben hasonlóan gondolkodunk. Van, amiben pedig rendkívül eltérő a figyelmünk. Én például egyáltalán nem vagyok közéleti ember.

Nehezen érzékelem a reálpolitikai helyzeteket, távol tartom magam a napi politikától. Csányi Vilmos sem politizál, de őt ez a világ érdekes módon humánetológiai szempontból érdekli és hihetetlenül érdekes következtetéseket tud levonni.

Tudósként elemzi a létezésünk eseményeit, s a szempontrendszere mindig újszerű gondolatokat eredményez.

Géczi János és Csányi Vilmos a 2018-as Győri Szalon eseményén

A leghétköznapibb dolgainkról szemérmesen hallgatunk: vagy azért, mert lapidárisnak gondoljuk vagy a privát szféra részének látjuk, és nem gondoljuk, hogy abban is van valami érdekes. Nagyjából kialakult hosszú évek alatt, hogy mi az, amiről mi mégis tudunk beszélgetni. Kiderült, hogy az, amit Csányi Vilmos világképében csodálunk – azt a modernitást, azt a holisztikus és evolúciós gondolkodást – ugyanúgy érthető a főzésről, táplálkozásról, utazásról, barátságról, öregedésről, karrierről kapcsolatos nézetrendszerében, ami teljesen homogén.

Így nem lehet elkülöníteni, hogy tudós, privát vagy közéleti ember. Jóval túlnőtt a tudósságon, miközben a tudományosságot képes érvényesíteni minden területen.

Élethosszig való tanulással arra kell felkészülni, hogy az állandó kihívásoknak a változások között is meg tudjunk felelni. Erre is nagyon jó példa az ő élete és pályája.

ContextUs: Csányi Vilmosnak szintén tavaly jelent meg az új könyve Globális elme címmel. Vannak átfedések a két mű között?

A Globális elme azért érdekes, mert az Őszi kék után jelent meg és ugyancsak keresett könyvvé vált. A hazai könyvkiadás általában idegenkedik egy szerző műveinek egyidejű megjelentetésétől – azt hiszem, ebben az esetben a két mű támogatta egymást. Az utóbbi időszak publicisztikáit foglalja össze a Globális elme, ez Csányi Vilmos okfejtéseit enciklopédikusan bemutató kötet. A magas ismeretterjesztés és a közéletiség határán mozgó mű jött létre, annak igazolása, hogy létezik magyar értelmiség, amelyik nyitott ebben az irányban is. A két kötetben nincs témabeli átfedés.

ContextUs: Az Őszi kék – a Vadnarancsok és a Bunkerrajzoló után – már a harmadik élettörténet-rekonstrukciód. Minek köszönhető a műfajhoz való vonzódásod?

A három kötet nem képez egy csoportot. Eredetileg két élettörténet-rekonstrukció született. Az egyik a Vadnarancsok. A másik pedig a jóval későbbi, a Likó Marcell, a Vad Fruttik énekesének élettörténetét feldolgozó könyv. Ez az én közösségi elköteleződésemnek az eredménye.

A Vadnarancsoknál alkalmazni akartam azt a fajta kutatóbiológusi tudást, amit a Szegedi Egyetemen elsajátítottam, és ezt valahogy összeilleszteni az irodalmi ambícióimmal. Jóval túllépett az irodalom területén, társadalmi eseménnyé vált, s úgy tűnik, a mai olvasó számára is érdekes még. Mind tematikájával, mind a körülötte lévő kultúrpolitikai botrányok miatt.

Ennek kapcsán tapasztaltam meg, hogy miután a könyv kezelése kicsúszik a kezeim közül, mennyire másról kezd szólni, mint ami benne materializálódott. Ez távolított el amúgy a közéletben való jelenléttől.

A rendszerváltozás utáni társadalom kapcsán kíváncsi voltam arra, hogy az utánam következő nemzedékkel mi is történik. Az egyetemen a hallgatók kérésére vendégek volt a Vad Fruttik. Majd utána Likó Marci arra kért, hogy mentorszerűen foglalkozzak az együttes részére szövegírással. Éveken keresztül minden szövegükben jelen tudtam lenni. Akkor kiadói ötletre jött, hogy ugyanazt az oral-history módszert, amit a Vadnarancsoknál dolgoztam ki, próbáljam meg Marcinál is.

Vad Fruttik együttes/ Fotó: Lokál

Ezek után következik a Csányi-féle Őszi kék, ami nem élettörténet-rekonstrukció, hanem konstrukció, vagyis műfajilag nincs semmi köze a két előző kötethez. Egészen hétköznapi – de nem privát – emberi folyamatokat, emberjellemzőket veszünk számba.

A könyvben amúgy nem egyenrangú térfelet kapunk, hiszen Csányi Vilmos nagyon nagy ívű tudósi pályát futott be és ezek tapasztalatai összegződnek benne.

A munka legérdekesebb sajátossága, hogy láthatóvá válik, a mindennapi életünket is meg lehet élni koherens világképpel – és az, hogy mennyire nincs egységes kulturális koncepciója a kortárs hazai világunknak. A saját eredményeimet nem gondolom közel sem annyira értékesnek, hogy magamat is olyan mértékben megjelenítettem volna, mint őt. Vannak tehát közös vonásai a három munkának, de nem lehet azokat egy csoportba vonni.

ContextUs: Személyeddel kapcsolatban elkerülhetetlen, hogy a versírásról ne kérdezzünk. Ezzel összefüggésben korábban azt nyilatkoztad „Amikor a verseimet írom, akkor rendkívüli módon – görög értelemben – politizálok.” El tudsz képzelni olyan politikai vagy társadalmi helyzetet, amikor már nem érzed szükségesnek a művészetben való politizálást?

Ha a kilencvenes években kérdezik tőlem ezt, akkor azt mondtam volna, hogy el tudok képzelni ilyen tiszta állapotot. Volt is két-három olyan év, amikor intenzív és nyílt volt a közbeszéd. Olyan háttér-megfontolások, alkuk és pressziók nélküli módon tudta mindenki saját magát képviselni, hogy az a művészet számára tökéletes felszabadítást adott. Nem véletlen, hogy akkor a posztmodern hatalmas lehetőséghez jutott. Mára megváltozott a helyzet, áttekinthetetlen erőtérbe zuhantak a művészek is. Megjegyzem, vannak olyan korszakok, amelyekben az ilyesmik hatalmas teljesítményekre késztetnek alkotókat.

Géczi János: A tömegekről való lemondás minden totaliárus rendszerre jellemző, a miénkre is

A kevés vidéki elit iskola kevés elit szakjának egyike működött a gimiben, a természettudományok abban az időben váltak fontossá a közoktatásban, kicsit megkésve, reagálva a világ átalakulására. Mi kettős kultúrába avatódtunk be, a humán háttér ugyancsak fontosnak bizonyult ebben a suliban. Amúgy nagy létszámú osztályt raktak össze, számos tehetséges diákot vettek föl, nem is érdemtelenül.

Számomra a mai művészetben, legyen az zene, film, irodalom vagy színház, azok a legérdekesebbek, amelyek reflektálnak a közös emberi dolgainkra, azok viszont nem, amelyek kiszolgálják az aktuálpolitikát. Tény, hogy az a közösségben való gondolkodás, amely a ’90-es évek végével individualizálódott, most megint értékké válik. Nem is biztos, hogy jó lenne, ha a közösségben való gondolkodás eltűnne. Hogy ez mennyire szövődhet át politikával, ízlés kérdése. Én mindenesetre nem engedem, hogy az életemben mindaz, a mi a politikával kapcsolatos, megjelenjen.

ContextUs: A biológiai közösségek esetén mindig felismerhető egyfajta hierarchikus rendszer, amely évmilliók alatt alakult ki, stabilizálódott. A demokrácia mint a jelenleg legéletképesebbnek tartott társadalom-politikai rendszer tekinthető-e a legideálisabbnak? Evolúciós és humánetológiai szempontból ezt meg lehet ítélni?

Határozottan meg kell különböztetni a biológiai világ struktúráit a társadalmi fejlődés eredményeitől. Amikor államról beszélünk a méhek esetében vagy a hangyáknál, az nem ugyanaz a közösség, mint amit annak nevezünk az állam esetében. A jelenlegi társadalmakban nem ugyanazok a csoportok léteznek, mint amelyek az emberi faj által nem is olyan régen létrehozott korai társadalmakban léteztek. A biológiailag definiálható család mellett a társadalom sokféle, többnyire ideiglenes közösséget képez, éppen a saját funkciói fenntartása érdekében.

Ezeknek a nézetrendszerei nagyon kevés területen kapcsolódnak össze a biológia szintekkel.

Ezért is beszéltünk arról Csányi Vilmossal, hogy érdemes készíteni egy újabb beszélgetős könyvet, amelyben azt a 15-20 alapfogalmat járjuk körbe, amelyekről nagyon sokféle egyéni vagy igaznak gondolt, csoportérdekeket megjelenítő vélemény kering. Mit is értünk család, az állam szerepe alatt, individuális csoportokon, az egyszemélyes közösségeken?

/ Fotó: Géczi János hivatalos weboldala

A társadalom hangadó rétege által egyszerűvé konstruált hiedelmekkel manipulálnak bennünket. Ez a valóságnak állított környezetet azonban nagyon gyakran akár humánökológiai, akár biológiai, akár egyéb szempontból nem létezik, nem több, egy alkalmilag hatékony, de időszakos és kívülről ránk kényszerített hiedelemrendszernél.

Mást gondoltak a demokráciáról a görögök, mást tartottak demokratikusnak, mint mi.

Mást gondolt az utópisztikus szocializmus, mást gondol a neo-pozitivista és mi is mást gondolunk. Biztos, hogy az alapstruktúra megkerülhetetlen, de hogy ezen belül hány fajta, az adott korhoz legpontosabban illeszthető viszonyulás van, nem könnyű megmondani. Mindenkor attól függ, hogy mely közösség elképzelései jelennek meg. Van változás a demokrácia fogalmában és a demokrácia-igényünkben is.

ContextUs: Érdekes gondolat merül fel a műben: általánosan elfogadott, hogy “káros”, ha a fiatalok sokat nézik a tévét. Az egyik beszélgetésetekből ennek ellenkezője olvasható ki: a fiatal generációk fölös energiáinak lekötésére szolgáló modern, békés eszköz. Mennyire értesz egyet Csányi Vilmos ezen gondolatával?

Csányi Vilmos a jelenséget azonosította humánetológiai szempontból. A közösségszervezés egyik sajátosságára mutatott rá. Csányi Vilmos szerint az oktatás az, ahol a legjobban lehet a demokráciát terjeszteni, demokráciára ránevelődni. Gondoljunk bele, hogy a történelem során volt-e olyan állam, amely a kezében lévő oktatási hatalmat, rendszert nem a saját maga nézeteinek, létének fenntartására használta volna! Volt-e olyan állam, amely a tagjainak önzetlenül adta volna át az intézményeiben a kortárs műveltségképet?

Tetszik, nem tetszik, az állam által fenntartott intézmények nem a teljes tudást, nem a teljes jövőt szolgálják, hanem az állam által vallott nézeteknek adnak lehetőséget.

Nagy kérdés akár a hazai oktatásban is, hogy nevelhetjük-e a gyerekeinket önálló ismeretszerzésre. Mert, hogyha igen, akkor a gyerekek egy részének ellenállóvá kell válnia. Vagy pedig el kell fogadnunk, hogy az önérvényesítésre leginkább képes csoport jövőképe meghatározza a tevékenykedések tárházát; és az egyén csak azon belül tud szabad lenni.

Géczi János versei az új kötetéből: Sziget, este hét és hét tíz között

Csupa kőlapos alkotórész minden,az önjáró árnyék, a verőfény,amely a fenyőn át szálakra hullik.Sehol repedés, az augusztuselszelel. Több nyár van az évszakban,tűrhetetlen a forróság, mint aköltői magatartás a versben.A figyelem végébe szeretekbele, a ponton, ahol sziámiikrekként tapad egymáshoz két idő,mivel ott jelent meg a tenger, ottvolt, ahol megtörtének.

S államonként, kultúránként, művelődéstörténeti korszakonként más-más etikák léteztek. Ezek is társadalmi konstrukciók, nem feltétlenül közösek a biológiai alapjuk. Van, aki szerint az, hogy ne ölj, tiszteld a szüleidet, örök törvény. Természetesen, jó lenne, ha az lenne – holott ez legfeljebb a modern embert jellemző – amúgy pedig nem követett – képzet.

Az, hogy erre milyen választ adhat egy oktatott gyerek, ennek alapján már megmondható, mennyire korszerű az oktatási rendszer, amely valamilyen demokrácia, valamilyen etika nevében lép fel.

ContextUs: Az ember hajlamos kisajátítani magának az erkölcs fogalmát. Hogyan látod, az állatvilágban beszélhetünk-e erkölcsről, illetve mennyire tekinthető ez kreált eszmének vagy inkább valamilyen genetikailag kódolt biológiai vezérlő elvnek?

Az etika emberi alkotás. Társadalmon kívüli etika nem létezik. Ez egy közösségszervező, a társadalom evolúciójának keretet nyújtó játszma. Az emberi közösségek legfontosabb jellemzője, hogy a biológián túli – mégpedig nagy csoportok által kialakított, többé-kevésbé egyezményes – szabályai is vannak.

Ez magának az etikának a lényege. Nem látom valószínűnek, hogy az ilyen bonyolult közösségi minták át tudnának örökítődni.

Kvázi, hogy egy mém-rendszer (mematika: kulturális információs csomag, amelyik igyekszik reprodukálni magát – a szerk.) működik-e, az én válaszom az, hogy valószínűleg nem, vagy pedig nem akként, ahogyan szeretni látnák.

A BBC illusztrátora, John Holcroft olyan erős társadalomkritikát tár eléd, hogy a fal adja a másikat

Az emberiség cseppet sem tökéletes, sőt! John Holcroft pedig kendőzetlenül tárja elénk illusztrációival a hibáinkat. Cseppet sem mellőzi a nemek közti szakadékot, a közösségi média negatív hatásait vagy épp a politikai manipuláció témáit. Ekézi legújabb képeiben a nemek közti szakadékot, amikor is egy kosárlabdapályán a palánk magasabban helyezkedik el a nőnek, mint a férfinak.

ContextUs: Az Őszi kék beszélgetései során a nagy egésztől (evolúció, közösségek, barátságok, család) eljuttok a legkisebb egységig: az egyénig, az individualitásig.  Az önismeret fontossága lenne a könyv üzenete?

A kötet arról beszél, hogy nincs semmi olyasfajta végkövetkeztetés – ez nem szkepszis – amit egy 2 vagy 6 év múlva élő ember is magának megfogadhatna. Érdemes érzékelni, hogy minden az időhöz kötött, kizárólag történelmi és kulturális alakzatok vannak és ez a sokféleség egy-egy emberben együttesen, sokszor keverten jelenik meg. A gondolkodásom egyszerre XXI. századi tudomány-elemeket, művészeti elemeket, egy másik emberé pedig XIX. századi romantikus elemeket tartalmaz. Van akiben mitologikus, köznapi, művészi és tudományos világkép keveredik, az egyik éppen antik alapozottságú, a másik pedig felvilágosodás kori.

A gondolkodásunk nem a világot, hanem a belénk örökített tudást tartalmazza. Hogy ezt hogyan lehet a legpontosabban leírni, az is a könyv egyik üzenete.

Azt gondolom, hogy a ma embere nem a mítoszok, vagy nem a virálisan terjedő politikum révén, hanem a tudomány, a művészet, a kortárs antropológia együttese révén tudja valahogy a dolgokat érvényesen értelmezni.

ContextUs: A Vénülünk című fejezet egyértelműen az elmúlást veszi górcső alá. Ezt is megközelítitek mind egyéni, mind evolúciós és humánetológiai szempontból. A könyv záró kérdéseként fel is teszed Csányinak a kérdést, hogy készül-e a halálra. Mikor érdemes ezt a kérdés feltennie magában az embernek?

Igen, ez szemérem kérdése is, természetesen. Remélem, hogy ez a fejezet a kérdést nem csak körbejárja, hanem valamifajta választ is ad rá. Az elmúlás, a folyamatban lét evolúciós sajátosságunk, amit a társadalom minduntalan felülír. Például úgy, hogy végtelenné teszi az ember életét azzal, hogy a testet meg a szellemet kettéválasztja, és az egyiket öröknek is el tudja képzelni.

Csányi Vilmos és Géczi János / Fotó: Veszprém Kukac

A modern egészségtudomány kitágította az időben létezésünket, a gondolkodásunk pedig valahol az élet, a munkavégzés utáni, tehát az alkotásra képes ember utáni időszakról nem sokat mer nyilvánosan mondani. Talán ha természetesként értelmezzük ezt a folyamatot, akkor az öregedést is másképpen tudjuk látni és másképpen viszonyul majd mindenki a saját pusztulásához és saját időbeli szerepéhez is. Az időhöz kötöttségünket, időfogalmunkat erősen meg fogja változtatni a jövő embere.

CV

Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. Középiskolai tanulmányait a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban folytatta biológia-kémia tagozaton. Egyetemi éveit Szegeden töltötte a Szegedi Tudományegyetem kutató biológus hallgatójaként. Majd ugyanitt az Antropológiai Tanszéken tevékenykedett. Oktatói munkássága révén több biológiai szakkönyv szerzője és szerkesztője is. Irodalmi munkássága az 1982-ben megjelent Vadnarancsok című művével indult. Költőként számos kötet fűződik a nevéhez, kiemelkedő irodalmi tevékenységéért 2011-ben József Attila-díjban részesült.

Hirdetés