George Clooney rendezi és a főszerepét is játssza a Good Morning, Midnight! című regényből készülő filmnek, melyet a Netflix mutat be.

A kétszeres Oscar-díjas színész Augustine-t, a magányos tudóst alakítja, aki az Északi-sarkvidéken igyekszik kapcsolatot találni egy űrhajóval. Ráadásul nem csak szerepel, de rendezi is. Legutóbb a 2017-es Suburbicont rendezte.

Clooney
Yayoi Kusama Pontjaiba Öltözött George Clooney / Fotó: New York Times

A film Lily Brooks-Dalton posztapokaliptikus regényének adaptációja, mely párhuzamosan meséli el a magányos tudós és a Földre visszatérni próbáló űrhajós történetét.

George Clooney lett a világ legjobban kereső színésze

A bokszoló sztár 2015-ben már feljutott a toplista csúcsára. Az elmúlt évi 285 millió dolláros (78,6 milliárd forintos) – adózás előtti – bevételével most ismét övé a Forbes-lista első helye – írta a BBC. Az 57 éves Clooney a rangsort összeállító amerikai lap szerint 239 millió dollárt (67 milliárd forintot) keresett a 2017.

A regényt A visszatérő írója, Mark L. Smith adaptálja filmre. George Clooney nemcsak rendezi a filmet, de a produceri munkákba is részt vesz. Az egyelőre cím nélküli filmet októbertől forgatják.

George Clooney legutóbb Joseph Heller A 22-es csapdája című regényének adaptációjában tűnt fel, mely a Hulu streamingszolgáltató számára készült.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.