Szerinte amit a magyar miniszterelnök és kormánya művel, az minden, csak nem stratégiai nyugalom

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az Mfor megvendége volt. A Klasszis Klub adásában többek között a jelenleg zajló orosz-ukrán háborúról is beszélt a magyar belpolitikai viszonylatban, így például Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin, azaz a magyar-orosz kapcsolatról.

Hadházy sorra vette az elején, hogy az elmúlt napokban hány gyors fordulatot hajtott végre az Orbán-kormány például a NATO-csapatok, a fegyverszállítások vagy éppen a szankciók ügyében. Mint megírtuk ebben a cikkünkben, számos kérdést kapott a kormány az oroszokkal való kapcsolat miatt, amely után a magyar miniszterelnök azt nyilatkozta, nem akar Putyin ellensége lenni.

„Ez minden, csak nem stratégiai nyugalom” – szögezte le. Mint hozzátette, „a leggyalázatosabb az, hogy a kormány által létrehozott és irányított propagandagépezet felmondja az orosz üzeneteket, lényegében az ukránokat megtéve a felelősnek.”

A politikus szerint ennek a politikai mellett gazdasági következményei is lesznek, „a forint árfolyama is nagyban függ attól, hogy mit látnak, hova akarunk tartozni”. Márpedig szerinte Orbán Viktornál nem egyértelmű, hogy a Nyugathoz, vagy Oroszországhoz, ezt mutatja az éppen a beszélgetés előtt érkezett hír is, miszerint a miniszterelnök leszögezte, az orosz olaj és gáz importjára vonatkozó szankciókat nem fogja támogatni. 

„Ezt még el is tudnám fogadni, ha mondana arról valamit, hogy miként lehetne máshogy megállásra kényszeríteni az oroszokat. De most úgy tűnik, két megoldás van: a háború, amit józan ember nem szeretne, illetve az, hogy gazdaságilag kényszerítjük térdre Putyint, és ott helyben buktassák meg az emberek. Ennél fogva a szankciókat szidni vállalhatatlan dolog” – mondta Hadházy.

Kapcsolódó cikk

Hadházy ennek kapcsán arról is beszélt, hogy régen el lehetett volna kezdeni az orosz olajtól és gáztól való függetlenedést, de az elmúlt évtizedben ehelyett csak egyre nagyobb lett a függés.

2008-ban Orbán is még erről beszélt, én se tudnám nála szebben elmondani. Remélem, hogy egyszer kiderítik a történészek, hogy mi történt ezután. Volt egy kiutazása, és akkor vagy szerelembe esett Putyinnal vagy – tudom, hogy ez találgatás, összeesküvéselmélet, de más magyarázatot nem látok – megvették vagy megzsarolták

– fejtette ki.

A független képviselő abban nem hisz, hogy a miniszterelnök ideológiai alapon támogatná Putyint, hiszen ugyanannyira meggyőző volt liberálisként, liberális konzervatívként, ahogy most illiberális autokrataként. Viszont Hadházy szerint a hatalomgyakorlás módszereit egyfajta franchise-ként vette át Orbán Viktor Putyintól. Az orosz elnök az olajpénzeket használta arra, hogy oligarcháival felvásároltassa a független sajtót, a magyar miniszterelnök pedig az ellopott EU-s pénzeket forgatta vissza erre a célra.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.