Hadisz Nadzsafi, a húszéves iráni influenszerlány szeptember 21-én egy tüntetésre indult, de onnan már nem ért haza, mivel az erkölcsrendőrség tüzet nyitott a békés tüntetőkre.

A fiatal lány azt mondta barátainak, hogy “szeretném azt hinni, hogy amikor néhány év múlva visszagondolok erre az egészre, büszke leszek rá, hogy tüntettem”. Az utolsó róla készült videóban az látható, ahogyan copfba köti a haját, és vélhetően ezzel vonta magára az erkölcsrendőrség figyelmét, akik a szemtanúk szerint többször lelőtték, írja a Noizz.

Iránban azután indult soha nem látott tüntetéshullám, hogy a hatóságok letartóztatták a 22 éves Mahsza Aminit, amiért kilógott a haja a hidzsábból, majd olyan súlyosan megverték, hogy a lány kómába esett, majd meghalt. 

A nyugati értékeket elutasító ultrakonzervatív ország erőszakkal, éles lőszerekkel, és tömeges halálbüntetésekkel igyekszik rendet teremteni.

Az iráni rendőrség tagadta a vádakat Amini halálával kapcsolatban, azt állították, a halálát “alapbetegsége”, és nem a fejét vagy létfontosságú szerveket ért ütések okozták.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.