Egy ötgyermekes édesanya tragikus módon vesztette életét. A New York-i származású Elvira Navarro a Staten Island-i Baron Hirsch temetőben dolgozott, miközben az általa gondozott 900 kilós sírkő rádőlt és halálos sérüléseket okozott számára.

Gondatlansági pert is indított a család

A bírósági dokumentumok szerint az 53 éves nő a fia, Anthony Rosales társaságában dolgozott a zsidó temetőben az eset idején. Elvirát a Richmond University Medical Centerbe szállították, de sajnos még aznap belehalt a sérüléseibe – közölte a Daily Star.

Navarro családja azóta gondatlansági pert indított a manhattani legfelsőbb bíróságon a Baron Hirsch Temető ellen azzal a váddal, miszerint nem tartotta megfelelően karban a temetőt és nem gondoskodott a biztonságukról.

A legnagyobb félelmük következett be

Fia, Rosales azt is állítja, hogy a mentális és a fizikai egészségére is rossz hatással volt az, hogy szemtanúja volt édesanyja halálának. A benyújtott kereset szerint súlyos és maradandó sérüléseken, idegrendszeri sokkon, pszichológiai traumán, valamint súlyos fizikai fájdalmak és lelki gyötrelmek elszenvedésén megy keresztül.

Megrendülten hallottuk a hírt. Ez az, ami miatt szervezetként a legjobban aggódunk. Ez a legnagyobb félelmünk. Ezért van az, hogy a munkánk során az egyik legelső dolog, amit teszünk, az az, hogy meggyőződünk arról, hogy a kövek biztonságban vannak. Még a legjobban karbantartott temetőkben is megtörténhet, látni fogunk megdőlt fejfákat

– nyilatkozta Andrew Schultz rabbi.

Úgy tudni, hogy Navarro és fia is egy harmadik félnek dolgozott, miközben a temetőben sírok karbantartását végezték. A temető úgy tudni, már több éve célpontja a vandáloknak.

Sajnálatos módon majdnem a történet fordítottja is megtörtént, ugyanis egy anyuka két évig azt hitte, hogy szeretett gyermekei külön-külön szörnyű balesetekben haltak meg – aztán rájött, hogy exe meggyilkolta őket annak érdekében, hogy vele maradjon.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk