Kirúgtak egy légiutas-kísérőt, miután azzal vádolták meg, hogy ellopta egy olyan fiú személyazonosságát, aki egy autóbalesetben halt meg. Amerikában kezdett új életet.

Több mint tíz évig élt más nevével

A brazil állampolgárságú Ricardo Cesar Guedes két évtizeden át dolgozott egy légitársaságnál, mielőtt állítólag William Ericson Ladd-nek adta ki magát – egy atlantai fiúnak, aki 4 évesen autóbalesetben halt meg.

A Houston Chronicle című helyi lap szerint a 49 éves férfi már a halott gyermek nevével vette el párját. Évekkel később emeltek csak vádat ellene hamis nyilatkozat, valamint egy amerikai állampolgár személyazonosságával való hamis visszaélés miatt – közölte a Daily Star.

A texasi bíróságon benyújtott büntetőfeljelentés szerint, Ladd 1979-ben mindössze egy hónappal 5. születésnapja előtt vesztette tragikusan életét egy balesetben, Washington államban.

Halott-Fiu-Szemelyazonossag-Uj-Elet-Amerikai-Alom-2
/ Fotó: Ricardo Cesar Guedes/Twitter
Eközben Guedesről azt állítják, hogy az Egyesült Államokban kezdett élni, amikor az 1990-es évek közepén Brazíliából tett látogatása során túllépte a turistavízumot. 1998-ban útlevelet kért a fiatal nevére és a texasi Lake Houston-ban telepedett le, ahol vásárolt egy lakást és egy BMW-t – közölték a hatóságok.

Egy amerikai álom vége

A hírek szerint a légiutas-kísérő csak akkor ismerte el valódi személyazonosságát, amikor a Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DSS) ügynökei felkutatták és kihallgatták.

Volt egy álmom és az álomnak vége. Most szembe kell néznem a valósággal”

– mondta a férfi a hatóságoknak.

Debra Lynn Hays, Ladd anyja megadta fia születésének és halálának dátumát a DSS különleges nyomozóinak. Így az azonosítás elkerülhetetlen volt.

A férfi az idők során több éves tapasztalatot szerzett légiutas-kísérőként, 2020-ban a United Airlines 40 járatán dolgozott. A cég nem sokkal a hír nyilvánosságra kerülése után bejelentette, hogy Guedest elbocsátották.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.