Egy otthon halvaszületettnek nyilvánított csecsemőről kiderült, hogy még életben van, amikor egy ravatalozóban előkészítették a temetésre.

Karácsonyi csoda

A 18 éves, meg nem nevezett édesanya december 27-én, hétfőn kért orvosi segítséget. A helyi sajtó szerint az anya nem tudott a terhességről és kétszer is kórházba ment, miután erős fájdalmat érzett.

Mindkét alkalommal hazaküldték az orvosok, akik állítólag nem vették észre, hogy terhes – állítja a család. Így otthon, a fájdalmak erősödése után, orvosi segítség nélkül hozta világra a babát.

A baba a terhesség ötödik hónapjában született két és fél kilogrammal. Azonban az orvosok halottnak nyilvánították, amikor bekerültek a kórházba.

A rondoniai Ariquemes település temetkezési igazgatója fedezte fel, hogy a csecsemő szíve dobog, miközben a testét előkészítették.

Az állapota javul

Miután a temetkezési vállalkozó bevitte a gyermeket a kórházba, azonnal ellátás alá helyezték. Később a gyermek az Augustus nevet kapta.

Kapcsolódó cikk

Jelenleg is a Neonatal Intensive Care Unitben ápolják, a kezelésekre jól reagál. A kicsi már tudja mozgatni a kezeit és a lábait, valamint a szívműködése is megfelelő – árulta el a nagymama.

A hatóság vizsgálja a gyermeket holtnak nyilvánító kórház felelősségét – közölte a The Sun cikke alapján a Tények.hu.

Nemrégiben egy másik, hasonlóan bizarr esetről számoltunk be: a szülők a halva született babájuk helyett egy levágott lábat kaptak a kórháztól.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.