Jelentős határidő közeleg, vasárnapig van idő cselekedni.
A magyar önkormányzatok egyik legjelentősebb bevételi forrását jelenti a vállalkozásoktól beszedett helyi iparűzési adó (hipa). Ezt az adótípust a magyar kis- és középvállalkozások, illetve a cégek fizetik telephelyük, székhelyük szerint a helyi önkormányzatoknak. Tavaly meghaladta az egymilliót a működő vállalkozások száma.
A hipa-előleget évente kétszer, az adóév március 15., valamint szeptember 15-ig kell megfizetni. A helyi iparűzésiadó bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje az adóévet követő év, május 31.
Kapcsolódó cikk
Előfordulhat, hogy a kormány január elsejétől elveszi az iparűzési adót a településektől, a pénz egy közös állami kasszába kerül, s onnan osztják majd el az önkormányzatoknak. A Népszava azt írja, ez egyet jelentene az önkormányzatiság teljes kiüresítésével és ellehetetlenítésével, lévén, mára ez maradt az egyetlen érdemi saját bevétele a helyhatóságoknak.
Az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevétele dinamikusan növekszik, 2010 óta közel megháromszorozódott, és ez a növekedési tendencia folytatódik. Bár az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel, felvetés, igény fogalmazódott meg az elmúlt években, átalakításról nem született döntés, tudatta a közigazgatási és területfejlesztési, a nemzetgazdasági és a pénzügyi tárca.
Kapcsolódó cikk
Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV a személyi jövedelemadóval kapcsolatban
Ezt mindenkinek érdemes észben tartania.
Lázár János az önkormányzati választás után két héttel azt mondta: „véget kell vetni annak a káros gyakorlatnak, hogy egyes településvezetők városuk fejlesztése helyett mulatságokra, fesztiválozásra, szavazatszerzésre tapsolják el a helyi vállalkozók által befizetett adót, majd sorban állnak a kormánynál, hogy nyújtson mentőövet, mert elfogyott a pénz.”
Hipa egyébként nem minden faluban, városban vagy községben van, Magyarországon mintegy 300 településen származik belőle jelentősebb bevétel. Ahol nincs, ott az állam finanszírozza az önkormányzati feladatok ellátását.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) fideszes elnöke, Schmidt Jenő júliusban azt mondta, szerinte csak terv marad a kormány részéről a hipa elvonása, mert ez hatalmas felháborodást keltene, még azokon a településeken is, ahol kormánypárti a polgármester.
Kapcsolódó cikk
Mit kell tudni a személyi jövedelemadóról?
Kitérünk arra, hogy milyen jövedelmet kell adókötelesnek tekinteni, mennyi az szja mértéke, mikor kell benyújtani a bevallást, illetve az adókedvezményekről is írunk.