Még az urbanizált, mesterséges fénnyel teli környezet sem tudja becsapni a szervezetünket.

A holdfázisok szerint alszunk többet vagy kevesebbet

A népi megfigyelések szerint a Hold változása befolyással van a hangulatunkra, a bűncselekmények számára, sőt, még az elmebaj miatt is Földünk egyetlen természetes holdját okolják. De vajon az alvásra van-e hatása a fiatal Holdnak?

Holfazis Alvas Hatas
Holdtölte / Fotó: Juan Carlos Hernandez/Zuma/Rex/Shutterstock

A tudósok régóta felismerték, hogy az emberi tevékenységekre jó hatással van a fény, legyen az a természetes, hétágra sütő nap, holdfény vagy akár mesterséges világítás. Egy friss tanulmány szerint azt is befolyásolják a Hold fázisai, hogy mennyit alszunk, írja a The Guardian

A kutatásban 98 Argentínában élő őslakos tevékenységét figyelték meg aktivitásmérő csuklópánt segítésével 1-2 hónapon keresztül. Három különböző csoportba sorolták őket: egy részük olyan vidéki környezetben élt, ahol nincs áram, a második kategóriában korlátozott áramszolgáltatással rendelkeztek, a harmadik csapat pedig városban lakott, ahol mindenütt bevezették az áramot.

Kapcsolódó cikk

Mindhárom csoportnak egyformán változott az alvási mintázata a Hold 29,5 napos ciklusával megegyezően. A legkevesebbet a teliholdat megelőző 3-5 éjszakán aludtak a kísérlet alanyai, a legtöbbet pedig az újholdat megelőző éjszakákon. 

Horacio de la Iglesia, a Washingtoni Egyetem biológiaprofesszora elmondta, hogy mivel a telihold körüli éjszakák a legvilágosabbak, így ekkor a legaktívabbak és alszanak a legkevesebbet az emberek. Nem meglepő módon a holdfázisok hatása sokkal erősebbnek bizonyult azoknál, akik elektromos áram nélküli területeken éltek.

Ugyanakkor a kísérletet elvégezték 464 nagyvárosi egyetemistával is, és ugyanazt a holdfázis által meghatározott alvási görbét fedezték fel, mint az argentin őslakosoknál.

A két kísérlet eredményeiből arra következtethetünk, hogy az alvásigényünket nagy valószínűséggel a holdfázisok határozzák meg származástól, társadalmi-kulturális hovatartozástól és a lakókörnyezetünk urbanizációjától függetlenül

– írják a kutatók a Science Advances-ben.

A jelenség okára nem jöttek rá

„Mi emberek úgy gondoljuk, hogy az irányításunk alá vontuk a természetet, és a mesterséges világítás erre egy jó példa. De kiderült, hogy léteznek olyan természeti erők, amelyekre nincs ráhatásunk” – tette hozzá De la Iglesia.

Kapcsolódó cikk

Derk-Jan Dijk, a Surrey-i Egyetem pszichológia professzora és alváskutató megjegyezte, hogy a tanulmányban nem vették figyelembe a belső hatásokat, mint például az egyén napi biológiai órája, ami szintén befolyásolhatja az alvási mintázatot.

Az alvással kapcsolatos eddigi kutatások többnyire laboratóriumokban zajlottak le, ahol nincs természetes fény, és nem az volt a céljuk elsősorban, hogy a Hold hatását vizsgálják. Ez a vizsgálat nagyon érdekes, de ahogy a szerzők is elismerték, nem tudták megállapítani, mi okozza a jelenséget. De az eredmény nagyon meggyőző és eredeti

– jelentette ki Dr. Ciro della Monica, a Surrey Alváskutató Központ kutatója.

Aki pedig a Hold szeszélyeitől függetlenül szeretne mindig jókat aludni és kipihenten ébredni, ebben a cikkünkben adunk néhány tippet, itt pedig egy pikáns ráadást

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.