Elszállós pillanatok

„A dal elég hosszú és dinamikus ívet ír le, kezdeti morzsái még Máltán születtek, a Nap felé repülő drón is a kis mediterrán szigetre utal, ott rögzítettem az egyik naplementét. Az volt a cél, hogy az egész új Ialaz-hangzást megmutassa 6 percben. Egymást váltják benne a gyors táncolós részek, majd az elszállós nyugodt pillanatok, ami kifut egy hamisíthatatlan Svajcsik-gitárszólóban. Koncerten már játszottuk, és a közönség visszajelzései is arra motiváltak minket, hogy ehhez a dalhoz készítsünk először klipet” – mondta a zenekar alapítója, Zalai Richárd a dalról és a hozzá tartozó klipről.

ialaz zenekar flying in the sun
Ialaz Zenekar / Fotó: Emil Chalhoub

Flying in the sun számuk azonban csak a kezdet, a tervek szerint még több dallal és videóklippel is készülnek, így hamarosan a zenekar új énekesnőjét, Márkus Lizát is megismerheti majd a közönség.

A zenekar története 2014-re nyúlik vissza, amikor az Ialaz, azaz Zalai Richárd Balázs a nyugodt atmoszférateremtés specialistája, 2014-ben élete első, Manoyának készített remixével megnyerte a közönségdíjat, melynek köszönhetően a dal világszerte is megjelenhetett és nemzetközi ismertséget hozott számára.

2017-ben a zenekar meghívást kapott az egyik legnagyobb litván zenei fesztiválra, a Galapagaira. A nyarat követően 1 hónapos amerikai körutazás következett, ahol a Speed of Light dalhoz tartozó videóklipjüket is rögzítették.

A járvány csendülésével turnéra indulnak

Tavalyig bezárólag játszott az Ialaz Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Lettországban, Litvániában és Máltán is. Bízva, hogy a jelenlegi helyzet nem húzódik el sokáig, 2020-ban várhatóan Szerbiában, Lengyelországban és Észtországban is megismerhetik majd a zenéjüket.

Kapcsolódó cikk

A közmédiát köteleznék, hogy több hazai zenészt mutassanak be, hogy segítse a járvány miatt bajba jutottakat

2020-ra sok mindenen ment keresztül a formáció, például összeállt a végleges zenekar is: Márkus Liza (ének), Svajcsik Kristóf (gitár), Halász Máté (dob), Zdosek Ádám (basszusgitár), Zalai Richárd (billentyűk).

Sőt, a korábbi dalírási metódust pedig felváltotta a közös dalszerzés öröme.