Így árulják el a körmeid, hogy mennyire vagy egészséges

Ha szépen van vágva egy köröm, rendben van tartva, akkor esztétikus, de nem feltétlen egészséges teljesen. De ha különböző elváltozásokat látsz rajta, akkor érdemes tudni azt, hogy mi miatt van, hiszen az egészséged állapotára utalhatnak.
A körmeinkre általában csak esztétikai szempontokból gondolunk, vagyonokat költünk manikűrösre, körömlakkra, műkörömre. Pedig az, hogy milyen a körmünk, jóval többről szól.
Alakja, felülete, színe a természetes körömnek gyakorlatilag ablak szervezetünk egészségi állapotára. A rajta észlelhető változásokra éppen ezért érdemes odafigyelni, hiszen nem csak tápanyaghiányt jelezhetnek, de akár olyan komoly betegség tüneteit is mutathatják, mint a rák.

Sárga körmök

A körmök nagyon könnyen elszíneződhetnek a gyakori lakkozástól, illetve ezt figyelheted meg akkor is, ha rendszeresen dohányzol. Ha azonban biztos vagy abban, hogy a körmeid nem ettől színeződtek sárgásra, érdemes kivizsgáltatnod magad, ugyanis ez tünete lehet pajzsmirigy problémának, cukorbetegségnek, pikkelysömörnek és légúti betegségnek, elsősorban krónikus bronchitis-nek is.

Száraz, töredező, repedezett körmök

Hirdetések
Az életmódod könnyen okozhatja ezt a problémát. Ha sokat takarítasz, mosogatsz, kezed sokat ázik vízben vagy gyakran használsz körömlakk lemosót, akkor ezt természetes jelenségnek mondhatjuk. Más esetben oka lehet gombás fertőzés, pajzsmirigy probléma, elsősorban pajzsmirigy túlműködés. Ezenkívül mutatja vitaminok hiányát is. Szedj A- és C-vitamint, valamint biotint!

Fehér pöttyök

Az apró fehér pöttyöket általában akkor figyelheted meg a körmeiden, ha azokat valamilyen trauma éri. Nem kell miattuk aggódni, idővel le fognak nőni!

Vízszintes csíkok

Hirdetések
A vízszintes csíkokat is okozhatja külső behatás, de az is, ha súlyos, lázzal járó betegségen estél át, pl. tüdőgyulladáson. Ilyenkor a szervezet azt jelzi, hogy most van egyéb dolga is, mint a körömmel foglalkozni, így leállítja annak növekedését. A vízszintes fehér csíkok egyszerre több körmön is megfigyelhetők.

Függőleges csíkok

A köröm textúrájában megfigyelhető függőleges csíkok többnyire az öregedés általános jelei. Minél idősebb vagy, annál inkább megfigyelhetők. Egyes esetekben tápanyaghiányt mutatnak, ilyenkor a B12-vitamin és a magnézium pótlására kell odafigyelned.

Kanálszerű köröm

Hirdetések
A köröm lapossá vagy felfelé hajlóvá válik, ha vashiány vagy vashiányos vérszegénység áll fenn. De ugyanezt észlelheted, ha a szervezeted nem tudja megfelelően hasznosítani a vasat, illetve tünete lehet szívbetegségnek és pajzsmirigy túlműködésnek is.

Rózsaszín csík

Ha a körmön a fehér félhold alakú csík alatt egy rózsaszín részt is látsz, az komoly egészségi problémára hívhatja fel a figyelmedet. Jele lehet máj- és veseelégtelenségnek vagy akár cukorbetegségnek is.

Van egy kis fél hold a körmöd tetejében. Vagy esetleg nem. Attól függően, hogy mekkora rajta ez a fehér rész, sok mindent megtudhatsz az egészséged állapotáról.

A cikk a Bright Side angol fordítása által készült.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet