A Yettel március 5-től 15,3 százalékkal emeli meg a lakossági és kisvállalkozói ügyfelek havi előfizetési díjait az inflációra hivatkozva – írja a társaság híre alapján az Azénpénzem.hu. Az emelés mértéke kisebb, mint a Vodafone által bejelentett drágítás, de nagyobb, mint a Telekomé.
A Yettel lakossági és kisvállalkozói számlás előfizetéssel rendelkező ügyfelei 2024. március 5-től tapasztalhatják a – Központi Statisztikai Hivatal által közzétett 2023-as 17,6 százalékos éves átlagos inflációnál kisebb mértékű – 15,3 százalékos díjváltozást, amely a lakossági előfizetések esetén a tarifa havidíjakat érinti – idézi a portál a Yettel közleményét.
A havidíjon felüli perc és SMS díjak, valamint a kiegészítő adatjegyek ára a korrekció után is a korábbival azonosak maradnak.
Kisvállalkozói számlás előfizetések esetén a díjváltozás a havidíjakat és az egyszeri kiegészítő szolgáltatási díjtételeket érinti, míg a havidíjon felüli perc és SMS díjak ezeknél a tarifáknál is változatlanok maradnak. Az inflációkövető díjkorrekció az egyéb ügyfélszegmenseket a Yettel nekik küldött értesítésében foglaltak szerinti érinti.

Kapcsolódó cikk

Azon tarifacsomagok esetében, amelyek adatkerete nem teljes egészében használható fel az 1-es/EU roaming díjzónában és érintettek a díjváltozásban, ott lakossági és kisvállalkozói előfizetés esetén 2024. március 5-től a felhasználható roaming adatkeretek növekednek.
A Magyar Telekom a múlt héten közleményben jelentette be, hogy március 1-jétől 15 százalékkal emeli a díjait. Bár a 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6 százalékot ért el, de a Magyar Telekom a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve 15 százalékos éves inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződések tekintetében 2024. március 1-jei hatállyal – adta hírül a társaság a tőzsde honlapján közzétett közleményében.

A Magyar Telekom után aztán a Vodafone is bejelentette, hogy március 1-jétől megemeli a díjakat. A díjkorrekciónak nevezett áremelés 15,4 százalék lesz a lakossági és üzleti ügyfeleknek a publikus tarifacsomagok esetén. A flottacsomagok ennél is jobban drágulhatnak.

Azt is hangsúlyozták, hogy egyébként a díjkorrekció alapján 22,01 százalékkal is emelhetnének 2024-ben, de az elmúlt hónapokban bekövetkezett kedvező gazdasági változások, az inflációs ráta csökkenése miatt, és az ügyfelek anyagi terheinek mérséklése érdekében kedvezményt biztosítanak. Így 22,01 százalék helyett 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaznak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.