Az emberek elemi biztonságérzetére játszottak rá, míg az ellenzék absztrakt témákról beszélt, mondta a képviselő a Mércének.

„Szerintem tudomásul kell vennünk a választás után, hogy a fideszesek okosabbak voltak” – mondta Jámbor András, a budapesti 6-os választókerület új országgyűlési képviselője a Mércének adott interjújában.

Hozzátette, szerinte a kormánypártiak „sokkal többet olvasnak nemzetközi politikáról, sokkal jobban értik a globális folyamatokat, amik beszivárognak a magyar társadalomba, sokkal jobban értik, milyen törésvonalak húzódnak a magyar társadalomban.”

Eközben szerinte „a balliberális politikai elit még mindig azt gondolja, hogy a szavazók azok leesnek valahonnan,” és nem társadalmi folyamatok megértésével kell többséget képezni.

Szerinte pedig legalább Botka László 2017-es „Fizessenek a gazdagok!” nevű kampánya óta mindenki számára világossá kellett volna válnia az ellenzék köreiben, hogy megélhetési kérdésekkel kell kampányolni.

Jámbor ezenkívül az interjúban beszélt arról, elsősorban Józsefvárost és Ferencvárost kívánja a parlamentben képviselni, az ő ügyeit segíteni, ennek során pedig egyik legnagyobb kihívásának azt érzi, hogy ezt a képviseletet össze tudja egyeztetni a baloldali közösség képviseletével.
Elmondta azt is, szerinte súlyos hiba volt, hogy az őszi előválasztás során a szavazók a listás helyekről nem dönthettek, szerinte erre jó alkalmat nyújtott volna a Szlovákiában már bevett rangsorolásos szavazás.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.