Meggyilkolt és megevett egy 70 éves nyugdíjast, miután azt hitte, hogy így meggyógyíthatja az agyát

Gyilkossággal és kannibalizmussal vádolnak egy férfit, miután egy 70 éves urat otthona előtt egy autóban megkötözve találtak az Egyesült Államokban.

Meg akarta gyógyítani az agyát

James Russell azt állította, hogy áldozatának megevése “meggyógyítja az agyát” az idahói Bonner Megyei Sherrif Hivatal szerint – számolt be a Daily Star.

A letartóztatott és elsőfokú gyilkossággal vádolt 39 éves férfi a gyanú szerint megölte áldozatát, akit David M. Flaget néven ismertek. Russellt a rendőrök találták meg, akik egy gyanús halálesetről érkező hívásra válaszoltak abban a panelházban, ahol a kannibalizmust elkövetett férfi élt.

Helyi tudósítások szerint a rendőrség a gyilkosság másnapján átkutatta Flaget lakását, ahol holttestének több darabját is megtalálták.

A házkutatás során rátaláltak még egy mikrohullámú sütőt és egy üvegtálat, amelyben vér volt, valamint egy véres táskát és egy kést is.

Az idahói pszichó-thriller

Hirdetések

„Amennyire én tudom, ez az első kannibalizmus vád itt, Idaho államban” – árulta el Phillip Stella Bonner megyei nyomozó, aki hozzátette „sok szempont és tényező van, amit biztosan soha nem fogunk megtudni”.

„Amikor halállal és mészárlással van dolgunk, az a mi lelkiismeretünket is megrázza” – mondta a helyi sajtónak a nyomozó.

Kapcsolódó cikk

A nyomozó megvallotta, hogy ugyan nem ez volt a legvéresebb tetthely, amivel találkoztak, inkább az ügy pszichológiai része zaklatta fel őket. “Mi a fene folyik itt, miért szedek fel emberi darabokat” –  tették fel maguknak költői kérdésként a tett helyszínén.

Orvosi diagnosztikáig a tárgyalás elhalasztva

A rendőrségi dokumentumok szerint Russell úgy gondolta, képes lesz “meggyógyítani magát a húsdarabok levágásával, amelyek az agyát is kezelhetik”.

Kiderült, hogy Flaget csuklóit a háta mögött kötötte össze és szeptember 10-én életjel nélkül találták meg egy járműben Russell otthona előtt.

Russellt letartóztatták a helyi rendőrséggel való rövid szóváltást követően.

A Daily Star beszámolója szerint októberben kellett volna bíróság elé állnia, de ezt elhalasztották, amíg nem találkozott az Idaho Security Medical Program illetékeseivel – ennek eredményét nem hozzák nyilvánosságra.

Az új tárgyalást a két ünnep között, december 28-án tartják.

Mint korábban beszámoltunk róla, az Egyesült Államokban már történt hasonló eset, sőt. Jeffrey Dahmer Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa volt, akit “milwaukee-i kannibál” néven emlegetnek. 1978 és 1991 között 17 férfit és kisfiút rabolt el, erőszakolt és gyilkolt meg az amerikai Közép-Nyugaton. 1991-ben sikerült csak elkapni. Három évvel ezelőtt, 2018-ban filmet is készítettek az ügyből My Friend Dahmer címmel.

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet