A holtak nem halnak meg – Jim Jarmusch-nak köszönhetően – olyan világba vezet el bennünket, amelyben a politikai vezetők szerint nem érdemes hinni a tudósoknak. Pláne, ha az ipar bolygónkra gyakorolt káros hatásaira figyelmeztetnek. Végül ebben a számunkra ismeretlen világban az általunk előidézett anomáliák következtében előmásznak az élőhalottak.

Békés apokalipszis

Jim Jarmusch életművét gyakorta úgy közelítik meg, mint ami markánsan eltér a fősodortól. Ha épp műfaji kalandozást tesz, akkor is egyéni ízt képvisel, jó példa erre az acid western egyik csúcsaként számontartott Halott ember (1994). Legutóbbi rendezése érdekes, azonban korántsem annyira koherens és időtálló darab, mint a meglőtt könyvelő utazása.

37Baee56E85039F86De7D1Bc1D9D8444.0 1
Zombinézőben / Fotó: Focus Features

Centerville városában szabadul el a zombikomédia, ahol Bill Murray és Adam Driver párosa ügyel a rendre. Többnyire közönnyel, érzelmi kitörésektől mentesen simulnak bele a rendkívüli állapotba, és veszik fel a harcot a sírból kikelve termékek neveit mormogó hullákkal.

A zombikat a filmtörténet során a fogyasztói társadalomtól kezdve a rasszizmuson és szexizmuson át számos jelenség allegorikus megjelenítésére használták.

Itt a célzat olyannyira nyilvánvaló, hogy a szatíra éleit koptatja el a könnyen felfejthetőség. Ráadásul a klímakatasztrófával képzett analógia nem kevésbé hat felszínesnek.

4Ad1E696994Fd7B073B9A34C1306594013E5Ed94R1 540 300 Hq
Túléljük Önmagunkat? / Forrás: Aminoapps

A holtak nem halnak meg kisvárosi miliő ábrázolásával viszont kárpótol. Szelíd és érzékeny technikával festi meg a film lakóit, akik a különcség és triviálisság határmezsgyéjén bóklásznak valahol.

A zenei aláfestést Jarmusch saját zenekara, a Sqürl biztosítja: a bluesból zajzenébe áthajló gitárcentrikus számaik kísérik a jeleneteket.

A David Lynch-csel többször együtt dolgozó Frederick Elmes képei kevés kivételtől eltekintve dísztelenek és lényegre törőek.

Affonso Gonçalves vágása nyugodt mederben tartja a cselekményt. Van, hogy esetlennek és nem túl konzekvensnek hat, ahogy egyik szereplőről váltunk a másikra, de ez inkább a forgatókönyv hézagosságának tudható be.

Furcsa vidámpark

Az első probléma az utalásokkal kapcsolatos: Jarmusch a saját filmjeit (Szellemkutya, Kávé és cigaretta) is megidézi. Tilda Swinton szabadidejében szamurájkarddal gyakorlatozó skót temetkezési vállalkozóját Zelda Swintonnak hívják. A cég neve, ahol RZA alakítja a futárt, az ikonikus Wu-Tang Clanra utal. Adam Driver, aki a legutóbbi Star Wars-trilógia egyik antihősét játszotta, a filmre utaló kulcstartót hord.

The Dead Dont Die Premiere Getty 2 H 2019
Illusztris Szereplőgárda / Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images

Az utalások hol meglapulnak a film erdejében, hol meg fürge rókaként ugranak a néző torkának. Olykor agyonbeszélik a hivatkozást, és nem bíznak semmit a felfedezés fáradalmaira. Már eleve az, hogy Iggy Pop egy zombit alakít, is erősíti azt az érzést, hogy nem egy átélhető történet nézői vagyunk, hanem Jarmusch vidámparkjában kóválygunk.

Keretes szerkezetet alkotva Murray és Driver rendőrei áttörik a negyedik falat, és a forgatókönyvről, a rendezőről és a témazenéről beszélgetnek. Utóbbiról és szerzőjéről Sturgill Simpsonról Selena Gomez átutazó figurájától kezdve jó néhányan megemlékeznek még.

Nem gondolom ördögtől valónak azt a fajta játékosságot, ha egy mű alanyai tisztában vannak azzal, hogy egy filmben szerepelnek, és ezt a mű a befogadó felé is változatos formákban közli. Csak itt kevés kivételtől eltekintve ez a fajta mókázás oldalba bökdösősen súlytalannak hat.

Iggy Pop, a punkrock ikon, akinek hetvenkét évesen is van vér a pucájában

Bevallom, bennem is van punk vér, csak időnként (sokszor?) elfojtom. De nem kell Sid Vicious-reinkarnációnak lenni ahhoz, hogy az ember felismerje, ha valami igazán arculcsapó történik vele – mármint pozitív értelemben. Amikor azt érzi, hű, b***d meg, ez igen! Ha már Iggy Pop, akár ki is írhatnám, mit finomkodok!

A karakterek, akár csak Swintoné, kifejtve rendkívül érdekesnek hatnak, a füst mégis győz a lángok felett. A rendező a szereplők javát csak felskicceli, de azok karaktere nem mélyül el, nem lesz részletgazdaggá.

Azért élnek és lélegeznek, mert a talapzatukat gondosan kiöntötték, és azon egy tehetséges színész áll. Az alakítások mind frappánsak és pontosak.

Jarmusch ért ahhoz, hogy sokat szerepeltetett gárdájából kihozza azt, ami miatt vibráló kémia jöhet létre rezignált rendőrpárosunk vagy egy presszó vendégei között.

Barangolások két szék között

Steve Buscemi white trash farmere szórakoztató, csak épp arcpirítóan sztereotip. Ilyen például, amikor „Keep America White Again” feliratú sapkájában szabadkozik a vendéglőben, hogy nem kér több kávét, mert az túl fekete.

Tilda Swinton bevallotta, hogy valójában ő a Sóhajok ráncos, pénisz protézises öregembere

Hónapokig ment a szédítés arról, hogy Luca Guadagnino Suspiria-feldolgozásának (nálunk Sóhajok címmel adják majd) idős pszichiáterét, Dr. Jozef Klemperert egy világtól visszavonult rejtélyes férfi, Lutz Ebersdorf alakítja. Most kiderült, hogy a fickó soha nem létezett. Amikor megkérdezték Tilda Swintontól, hogy miért vállalta a pénisz protézises öregember szerepét, a színésznő ezt válaszolta: “mindenek felett a mulatság puszta kedvéért.”

A felszínes referencia-halmozás megvámolja a színészi játékot, gátolja a befogadót a szereplők húsvér mivoltában és a cselekmény ténylegességében való hitben. Egy ezerfelé kacsintgató szerkesztmény vált mindezek következtében a filmből.

Rengeteg szereplő tudja és hangoztatja, hogy a háttérben zombik ténykednek, miután ez világossá válik, azt is, miképp kell elbánni velük.

Ez a tudás a forgatókönyv és a Romero féle klasszikusok ismeretéből egyöntetűen fakad.

The Dead Dont Die Tddd Tp 00043 Rgb
Iggy Popnak Ez Is Jól Áll / Fotó: Focus Features

A holtak nem halnak meg mesterkélt benyomást kelt, játékossága pedig nem menti fel az öngólók szorgos benyesegetése alól. Az ötletek jók, a kidolgozásuk sántít.

Az ítéletet gyengíti egy bizonyos szempont. Ami az egyik néző számára erőltetettnek és harsánynak tűnik, az a másik számára szórakoztató párbeszédként működhet a film és megtekintője között.

Utóbbihoz nem árt Jarmuschföldén állampolgárságért folyamodni. Olyan, mintha a színészeken túl a rendező leghívebb nézőit is családtagként kezelné. Azon belül pedig az idegenek számára kínos sutaság szerethető is lehet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.