John Keats sötét hangulatú költeményei halála után 200 évvel új értelmet nyertek a világjárvány alatt

John Keats, a tragikus sorsú költő a mai karanténgeneráció szószólójává vált verseivel.

Nyomot akart hagyni az irodalomtörténetben

John Keats (1795-1821) költeményeiben mindössze egyszer szerepel a „jövő” szó, ellenben annál többet foglalkoztatta a halál kérdése. A fiatal romantikus költő édesanyja 14 éves korában halt meg tuberkulózisban, majd öccsével is, akit ő ápolt, ugyanez, az akkor még gyógyíthatatlan kór végzett 1818-ban. Tragédiájában, az Otho the Greatben a hős is „keserű, fulladásos halált” vizionált. 1821. február 23-án, éppen 200 éve Keats is tbc-ben halt meg Rómában. 

john keats joseph severs
Joseph Severn: John Keats / Fotó: Getty Images

Annak ellenére, hogy lírájában „epedezett a csendes, nyugodt halálért”, az életben jókedélyű, pajzán, kötekedő, vicces, politikailag aktív, kísérletező kedvű irodalmárként jellemezhető, aki mindig a jövőbe tekintett, írja a The Conversation.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Keats eltökélt célja volt nyomot hagyni az irodalomban, és rettegett a gondolattól, hogy nem lesz elég ideje beteljesíteni küldetését. Orvosként ugyanis nagyon jól tudta, milyen kiszolgáltatott az ember egészsége. Egyik legnépszerűbb költeményét a Ha félsz fog el…-t 1818-ban írta, amikor még kitűnő egészségnek örvendett. 

Ha félsz fog el… 

Ha félsz fog el, tán előbb meghalok,

Mintsem, hogy elmém termését tollam

Aratná, s mint csűrben, érett magok,

Itt állna könyvtornyokban, ki voltam;

Ha meglátom csillagfényű éjen

Nagy ábrándok ködlő szimbólumát,

S érzem; hogy árnyait versbe véssem,

Varázs-ujjú sors sem segíthet át;

Ha felfogom, hogy téged, tünde-nőm,

Sem látlak többé, s nem játszik vélem

Meggondolatlan érzelem; – midőn

Széles világ végpartjára értem,

S magam vagyok: Hírnév és Szerelem –

Megértem: egyként jelentéktelen.

(Rossner Roberto fordítása)

Egy évvel a világjárvány kitörése és a hosszú bezártság után egészen másképpen hathat ránk a költemény, mint korábban: az egzisztenciális félelem most már kevésbé tűnik elvontnak, sokkal inkább emberközelibbnek érezzük. A személyes találkozókat mellőző, lehetőségeket a járvány miatt elszalasztó, lakásukba szorult fiatalok is másképpen rezonálhatnak rá, mint akárcsak egy évvel ezelőtt.

Orvosként és páciensként is megtapasztalhatta az emberi szenvedést

John Keats a londoni Guy kórházban dolgozott és nem csupán azt tapasztalhatta meg személyesen, milyen borzalmakat élnek át az érzéstelenítés alkalmazása előtt a műtétek során a betegek, hanem az elmeosztályon látottak is traumatizálták. 1816-ban ezért végleg elhagyta az orvosi hivatást az írásért.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A Hyperion (figurájáról Gesaffelstein azonos című lemeze kapcsán ebben a cikkben írtunk) című eposzában is érzékletesen jelenítette meg a magányt és az elszigeteltség érzését. 

A fövenyen nagy lábnyomok jelezték,

Saturnus lába meddig vonszolódott,

Hol szunnyadt el. Az ázott talajon

Ernyedt, jogartalan, holtkedvű jobbja;

Nincs már birodalom lehúnyt szemében;

Feje figyelmesen a Föld felé

Horgadt le, ősanyjához vígaszért.

Nincs erő, mely fölrezzentheti, vélnéd…

(Vas István fordítása)

A karantént is megtapasztalhatta, amikor 1819-ben, amikor először észlelte magán a tuberkulózis tüneteit, önkéntesen elvonult a világtól. 1820 októberében végül azzal a reménnyel vágott neki Olaszországnak, hogy a melegebb éghajlat majd meggyógyítja a tüdejét. Érkezéskor tíz napon át nem engedték kikötni a hajóját, hogy karanténban tartsák. Barátjának Rómából írt leveleiben „reményvesztettségről” számol be, hozzátéve, hogy „nem erre a szenvedésre születtünk”. Mindennek ellenére a Spanyol lépcsőnél bérelt apró lakásában sem mondott le jövőjéről, és arról az álmáról, hogy egyszer ünnepelt költő lehessen. 


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból