Cigit vett és kirándulásra vitte a Szőlő utcai javítóintézetben élő gyerekeket Juhász Péter Pál – ezt mondta Zsuzsa, akit 14 éves korában hálózott be a jelenleg letartóztatásban lévő egykori intézményvezető.
Megszólalt a mostanában sokat emlegetett Szőlő utcai javítóintézet egykori lakója az RTL Klub Házon kívül című műsorában. Zsuzsa elmondása szerint 14 éves volt, amikor behálózta őt Juhász Péter Pál, aki akkor egy átmeneti intézményt vezetett. Felidézte, hogy mennyire vágytak a szeretetre, illetve arra, hogy tartozzanak valakihez.
Juhász Péter Pál később a Szőlő utcai javítóintézet vezetője lett. A férfit és élettársát tavaly vették őrizetbe, és jelenleg is letartóztatásban vannak, mivel a gyanú szerint több nagykorú fiatalt kényszerítettek prostitúcióra, a bevételt pedig elvették tőlük.
Zsuzsa 2002-ben került állami gondozásba, miután a családját anyagi okok miatt szétszakították. Felidézte, hogy az első napján az orvosi szobában kellett levetkőzniük, hogy megnézzék, nincs-e rajtuk sérülés. A gyerekek már az első napon szembesültek azzal, hogy a nevelők nem tudják megvédeni őket, s hogy a túléléshez valaki erősebb védelmére volt szükségük.
Ebben az időszakban ismerkedtek meg Péterrel, az átmeneti intézet vezetőjével, aki eleinte kedves gesztusokkal próbálta elnyerni a gyerekek bizalmát: cigarettát, magazint vett nekik, kirándulásokra vitte őket, és az áthelyezésük után is tartotta velük a kapcsolatot. Felidézte azt is, mennyire vágytak a szeretetre, illetve arra, hogy tartozzanak valakihez.
Egy közös utazás során a férfi megmutatta a lánynak az intimpiercingjét, és azt mondta, nekik is nyelvpiercinget kellene viselniük.

Kapcsolódó cikk

„Boxerszerű úszógatya lehetett rajta… felrakta az egyik lábát, oldalra húzta (a nadrágot – A szerk.), és megmutatta a fekete kis piercingjét” – mesélt a nő arról, hogy az igazgató a nemi szervén lévő ékszerét mutogatta nekik, miközben a testékszerek „igényességéről” tartott kiselőadást.

A gyerek teljesen megdöbbent az eseten, és beszámolt róla a nevelőknek, de azok hitetlenkedve fogadták: „azt mondták, ez nem lehetséges”. A Házon kívül riportja szerint Juhász Péter Pál több lánynak is maga helyezett fel intimpiercinget az intézmény egyik helyiségében.
„Rengeteg gyermekről beszélhetünk. Hiába mondják azt, hogy nincsen kiskorú, de volt, mert akkor még kiskorú volt vagy éppen fiatalkorú volt, voltak, voltunk, és mellettünk nem állt senki” – állítja Zsuzsa, aki bízik benne, hogy többen is előállnak most, mert végre van esély arra, hogy a hatóságok és a közvélemény meghallják a történeteiket.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

orban viktor torok gabor zarug peter farkas konyv

Itt a nagy bejelentés, Orbán Viktorról van szó, végre elárulták

Váratlan bejelentés kavarta fel a politikai életet: Orbán Viktorról készül könyv, méghozzá két ismert politológus tollából. A hír egy előadás közben hangzott el, teljesen váratlan pillanatban. Az internet azóta találgatja, mit árulhat el majd a kötet Magyarország vezetőjéről.

Orban Viktor donald trump találkozó 2025

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

A CNN élő adásában hangzott el egy meglepő kijelentés Magyarországról a Trump–Orbán találkozó után. A washingtoni csúcs nagy visszhangot váltott ki világszerte, és a közösségi oldalak napok óta a magyar miniszterelnök amerikai útjától hangosak. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója exkluzív interjút adott a CNN-nek, amelyben megdöbbentő mondatok hangzottak el hazánkról.

nyugdij emeles 2026

Fontos hír jött a nyugdíjasoknak, komoly pénzről van szó

Háromszor is magasabb összegű nyugdíj érkezik a következő hónapokban – novemberben, januárban és februárban. A kormány bejelentette az 1,6%-os visszamenőleges emelést, a 3,6%-os januári növelést, valamint a 13. havi nyugdíj pontos időpontját is. Több százezer idős ember számára ez most valódi anyagi fellélegzést jelenthet.

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.