A volt politikus a Klubrádiónak azt mondta, szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy pedofilokat védő hálózat működik Magyarországon. Juhász panaszt tett a Zsolti bácsis hangfelvétel nyomán tartott házkutatás miatt, és bejelentette, hogy a rendőrségen elmondta az informátora nevét, így hamarosan kiderülhet, ki Zsolti bácsi.
Juhász Péter péntek délelőtt megy tanúkihallgatásra az ügyészségre. A házkutatás elrendeléséről szóló határozaton indokként a Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni nyomozást jelölték meg.
A házkutatás kapcsán a Blikknek is megkérdezte Juhászt, aki elmondta: „Maguk az ügyészség nyomozói jöttek ki öten, és emberileg teljesen korrekten jártak el. Jogilag azonban más kérdés: nyilván utasításba kapták ezt, mert semmi jogalapja nincs a házkutatásnak. Panasszal is éltem ezzel kapcsolatban, hiszen azon a határozaton, amellyel elrendelték a házkutatást, a Juhász Péter Pál ügyében nyomoznak, és ennek kapcsán kérték azt a hangfelvételt, amely a Zsolti bácsi néven vált ismertté, és amelynek semmilyen kapcsolódása nincs a Juhász Péter Pál ügyhöz.”
Kapcsolódó cikk
Szőlő utcai ügy – Bizonyítékokat foglaltak le Juhász Pétertől, megszólalt a volt politikus
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében – az ügy teljes körű feltárása érdekében – jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől.
Szerinte egyre nyilvánvalóbb, hogy a pedofilokat védő hálózat valóban működik. Ezt alátámasztják a Szőlő utcai ügyből, Kuslits Gábor és a „Zsolti bácsis” interjúból származó állítások.
“Még Füssy Angéla videói is hasonlókról számolnak be, aki nem vádolható baloldali elfogultsággal vagy kormánybuktatási szándékkal, ezért úgy tűnik, ez a hálózat tényleg létezik és aktív – mondta Juhász a Klubrádióban.
Kapcsolódó cikk
Juhász Péter megérkezett a tanúkihallgatásra a Szőlő utcai ügyben – ezt reagálta
Bevonult kihallgatására a Szőlő utcai ügyben tanúként beidézett Juhász Péter jogvédő, az Együtt volt politikusa.
„Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak” – mondta, majd kijelentette, hogy megadta az informátora nevét. A rendőrség és az ügyészség előtt pedig kötelező igazat mondani, és minden információt a rendelkezésükre bocsátani: „meg kell mondani a vezetéknevét”. Ezután a név jegyzőkönyvbe kerül, ami alapján senkit nem lehet hamis váddal illetni, hiszen tanúként teszi ezt a vallomását.
Mert „a fiatalok elmondták, csak én hívtam fel a figyelmüket, hogy mivel nincs rá bizonyíték, ezért ne mondjanak vezetéknevet semmilyen módon” – mondta, majd az interjú végén kijelentette, hogy nem tervez magas emeletről kiugrani, és továbbra is képviseli majd az abuzált gyerekek ügyét.
Kapcsolódó cikk
Kemény fordulat jön a Semjén-ügyben, sztárelemző árulta el a következő lépést
Megvan az ősz első nagy politikai vitatémája, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és az ellenzék szópárbaja nagy vihart kavart.































