Karácsony Gergely arról beszélt, hogy mindenkinek felelőssége van az ellenzéki összefogás tragikus választási vereségében.

Karácsony GergelyTelexnek adott interjút, amit a Blikk szemlézett. A főpolgármester az ellenzéki összefogás bukásáról és a választás eredményéről mondta el a véleményét.

Úgy gondolja, a “demagóg kormányzati üzenetek” célba érése komoly szerepet játszott az elsöprő fidesz-győzelemben, de “ez az eredmény azért összetettebb”. Azt mondta, Magyarországon két nagy véleménybuborék alakult ki, és az állampolgárok párhuzamos valóságokban élnek, amelyek ritkán találkoznak egymással.

A főpolgármester az ellenzék üzenetét is elhibázottnak látja, úgy látja, tévedés volt azzal kampányolni, hogy az összefogás nem a fidesz, és inkább a programjukra kellett volna fókuszálniuk.

Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. Tehát akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, mindent jól csinált, az szerintem pszichopata

 – mondta az ellenzéki kudarcról, majd hozzátette, “én nem gondolom, hogy bárki az lenne közülünk”.

Azt is elárulta, mindenképp maradnia kell az összefogásnak, és „nem az összefogás okozta a vereséget, hanem annak hiánya”. Szerinte nagy harc várható az ellenzéki vezető szerepéért, de ő a budapesti koalíció összetartására szeretne koncentrálni.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk