A Cochise Megyei Seriff Hivatal jelentése szerint a 34 éves Melissa Greent és a 40 éves Bobby Jo Greent december 29-én, szerdán tartóztatták le, miután gyermeküket egyedül hagyták az ünnepekre.

Egy aggódó szomszéd jelentette

A hatóság kiment az elfridai Coral Lane-en található helyszínre, ahol megtalálták a 11 éves gyereket. Ő elmondta nekik, hogy a szülei elmentek hálaadásra és neki fagyasztott élelmiszert hagytak. A fiú azt is elmondta, hogy már több mint két hete nem járt iskolába – írta meg az Arizona Central közlése alapján a Daily Star.

“A kiérkező szervek felvették a kapcsolatot a 11 éves gyermekkel, aki egyedül volt otthon. A további vizsgálatok azt mutatták, hogy az anya hálaadás előtt hagyta el a lakóhelyet, majd az apa nem sokkal azután után követte” – erősítette meg a Seriff Hivatal.

A szülőket nem érték el

Mr. és Mrs. Green-t csak később tartóztatták le, amikor ismeretlen helyről tértek haza. Mindkettőjüket 15 éven aluli gyermek bántalmazása, valamint egy kiskorú elhanyagolása vádjával állították elő. A szülőket Cochise megyei börtönbe zárták és fejenként 100 000 dolláros óvadék ellenében tartják fogva őket.

Mivel a rendőrök nem tudták időben felkutatni a fiú szüleit, a gyermeket átadták a gyermekvédelmi szolgálatnak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.