Független magazin — 2016 óta

Rovat

Kultbaithír

A Kultbaithír legfrissebb cikkei a Contextuson.

7536 cikknaponta frissül

Legfrissebb cikkek

Kultbait

Kandász Andrea szerint szó sem volt szerelemről Gáspár Győzővel

A Hal a tortán keddi adásában Gáspár Győző korábbi egyetemi kapcsolatára utalt Kandász Andreával, többször is megemlítve, hogy szerelmesek voltak egymásba. Kandász, aki Demcsák Zsuzsa segítőjeként vett részt a műsorban, elmondta, hogy Győző viselkedése csupán játékos rajongás volt, és nem szándékosan próbált zavart kelteni. Utólag bánja, hogy nem kérte ki Gáspár Bea tanácsát.

Contextus ·

Kultbait

Gáspár Győző Kandász Andreáról: „Szerelmesek voltunk egymásba több éven keresztül”

Nem hagyják unatkozni a nézőket a Hal a tortán legújabb évadának szereplői. Volt itt sírás, nevetés, most pedig megdöbbentő vallomással rukkolt elő Gáspár Győző. A műsorban feltűnt Kandász Andrea, aki Demcsák Zsuzsának segített főzni. Mint kiderült, Győző és Andrea már régről ismerik egymást, sőt a showman azt mondta, annak idején többször is feleségül kérte a tévést.

Contextus ·

Kultbait

Mészáros Lőrinc megvette az egyik legnagyobb szlovák építőipari céget

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis bejelentette, hogy megszerezte az egyik legnagyobb szlovákiai építőipari cég többségi tulajdonát. A felcsúti milliárdos cégei Magyarországon már meghatározó szereplők az építőiparban. A mostani felvásárlással Szlovákiában is nagy szereplő lesz, és olyan vállalatot vesz meg, amely a magyar építési tendereken is az egyik lehetséges konkurense volt.

Contextus ·

Kultbait

Ráthonyi-Palácsik Tímea mellszívókkal a keblében mutatta meg az alakját négy héttel a szülés után – Fotó

Andy Vajna özvegye, Ráthonyi-Palácsik Tímea közel egy hónappal ezelőtt hozta világra a kislányát, aki csak fél évvel fiatalabb, mint a béranya segítségével született testvére. Haileyt és Bent még nem tudja egyedül ellátni, mint mondta, sokszor az is nehézséget okoz számára, hogy eldöntse, melyikük sír éppen. Timi saját bevallása szerint 20 kilóval több, mint a terhessége előtt, most azt is megmutatta, hogyan fest négy héttel a szülés után.

Contextus ·

Kultbait

Egyetemi tanár lett a Kincsvadászok szakértője, Megyesi Balázs

A szélesebb közönség a TV2 Kincsvadászok című műsorából ismerhette meg Megyesi Balázst, akinek a nyomozásai során gyakran kerülnek elő olyan ritka relikviák, mint például Kossuth Lajos levélbontója. A szélesebb közönség a TV2 Kincsvadászok című műsorából ismerhette meg Megyesi Balázst, akinek a nyomozásai során gyakran kerülnek elő olyan ritka relikviák, mint például Kossuth Lajos levélbontója.

Contextus ·

Kultbait

Pachmann Péter nagy bejelentést tett: otthagyja a képernyőt

Augusztusban elköszön a nézőktől Pachmann Péter, aki a TV2 indulása óta meghatározó arca volt a csatornának. Annak ellenére, hogy műsorvezetőként már nem láthatják őt a képernyőn a nézők, egy másik munkakörben továbbra is szoros kapcsolatban marad az anyacsatornával.

Contextus ·