Menekültekkel a fedélzetén került bajba az utcai művész, Banksy hajója
Embertelen körülmények között hánykolódtak a vízen a szerencsétlenül járt menekültek.

Rovat
A Uncategorized legfrissebb cikkei a Contextuson.
Embertelen körülmények között hánykolódtak a vízen a szerencsétlenül járt menekültek.

Az Ice Cream már a megjelenésekor azonnal a listák élére került.

A Bristoli Egyetem és a Nemzeti Egészségügyi Kutató Intézet közegészségügyi kutatóiskolájának szakértői szerint a diákok szorongása valóban javult az elmúlt időszakban.

Schilling szerint, „itt most eltipornak valamit, ami színház és film és magyar. Az biztos, hogy nyoma marad. Megőrizzük emlékét, és teszünk azért, hogy ami itt keletkezett, ne tűnhessen el.”

A díjátadó műsorvezetője Ladányi Andrea Kossuth-díjas táncművész volt, a díjakat Marozsán Erika színművész, Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, valamint a Halász-kuratórium tagjai adták át.

Kétrészes műsorban lépnek fel.

A kormány még 2015 végén döntött arról, hogy a felújítást követően a Magyarországi Református Egyház tulajdonába adja.

Talán fehér brit popsztárnak kellett volna beöltöznie a népek és etnikumok fesztiváljára.

Egy egyetemi kutatócsapat megörökíti a BLM mozgalom ihlette városi falfestményeket.

Egyelőre nem tudni a címét.
