Néhány hete robbant ki az újabb metoo-botrány, miszerint Gothár Péter, a Katona József Színház rendezője, a Színház -és Filmművészeti Egyetem tanára szexuálisan zaklatta egy kollégáját. A Fidesz frakcióvezetője, Halász János szerint vezetőváltásra van szükség.

Nemrég derült ki, hogy Gothár Péter, a Katona József Színház rendezője, a Színház és- Filmművészeti Egyetem tanára szexuálisan zaklatta kollégáját. Eleinte nem akarta megnevezni a Katona az elkövetőt, ám később egy újabb közleményben, Gothár Péter kérésére nyilvánosságra hozták. Etikai vizsgálatot is kért az egyetemtől a rendező maga ellen.

Ellenmondásokkal teli a két közlemény, hiszen míg az elsőben több zaklatásról olvasni, addig Gothár nyilatkozata egyes számban íródott. Máté Gábor, a Katona igazgatója néhány napja adott interjút a 24.hu-nak, amelyben megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba. Ám kiderült, hogy már egy éve tudott arról, hogy mit tett Gothár. És a főváros vezetése is megszólalt: lezártnak tekinti az ügyet. De nem úgy, mint a kormány.

Így magyarázta el Máté Gábor, miért így kezelte a Katona a Gothár-ügyet

November vége felé, 19-én adott ki közleményt a Katona József Színház. Mint arról beszámoltunk, az egyik munkatársuktól megváltak “erkölcstelen viselkedése” miatt. A szóban forgó közleményből nem derült ki, ki a személy és mit tett. Sajtóinformációk szerint rendező lehetett, ám a további találgatásnak véget vetett az érintett közleménye: Gothár Péter maga vallotta be tettét.

A Fidesz frakció szóvívője, Halász János is megszólalt az ügyben. Vezetőváltásra van szükség a Katona József Színházban és a Színház -és Filmművészeti Egyetemen is a Gothár-ügy miatt – ezt nyilatkozta az ATV Híradónak az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak, ezért ebben az ügyben nemcsak Gothár Péter az egyetlen felelős, a vezetőknek is felelniük kell. Határozott az álláspontunk, elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek a Gothár-ügynek[/perfectpullquote]

– mondta csütörtökön Halász, miután Máté Gábor elárulta, már egy éve tudott arról, mi történt a rendező, és a kolléganőjük között.

Halász János Fidesz Gothár Péter Ügy Katona József Színház
Halász János, A Fidesz Frakcióvezetője / Fotó: Csudai Sándor

Az országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, Pósán László egyetért Halász Jánossal. Mint mondta az ATV Híradónak: munkajogi vagy akár büntetőjogi vonzata is lehet az ügynek, és válaszolt arra a kérdésre is, hogy a Színművészetin vagy a Katona József Színházban szükség lehet-e vezetőváltásra.

Pósán Lászlót, az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnökét telefonon érte el az ATV Híradója.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ha engem kérdez, én azt gondolom, hogy igen egy ilyen természetű következménynek lennie kellene[/perfectpullquote]

– jelentette ki Pósán.

Pósán László Fidesz
Pósán László, Az Országgyűlés Kulturális Bizottság Elnöke / Fotó: Mti

Arra a kérdésre, hogy melyik intézményben azt felelte, hogy „értelemszerűen akár a színháznál is és akár a színművészeti oldaláról is, ahol ez felmerül, ott kell, hogy legyen személyi következménye.” Arról is beszélt, hogy ezt ők fogják kezdeményezni, mert „Halász János nem véletlenül mondta, de az nem a parlament hatásköre.”

Karácsony Gergely főpolgármester és a főváros Emberi Erőforrások bizottságának elnöke más véleményen van.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Gothár Péter ügyében azok az intézmények, amelyek eddig kapcsolatban voltak vele, ők jogosultak arra, hogy döntéseket hozzanak, a Katona József Színházban, azt gondolom, hogy ez a döntés megszületett[/perfectpullquote]

– mondta Karácsony Gergely.

Karácsony Gergely az új főpolgármester, akinek még Hulk is gratulált

Tegnap lezajlott a 2019-es önkormányzati választás. Az egyik legnagyobb csatát Karácsony Gergely vívta Tarlós Istvánnal. Végül az ellenzék közös jelöltje, Karácsony nyert. Ezt pedig a Hulkot alakító Mark Ruffalo sem hagyta szó nélkül. választás 2019, tarlós istván, mark ruffalo hulk

Niedermüller Péter, a Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke már arról beszélt, hogy „az elmúlt napokban a Katona József Színház részéről valóban professzionálisan kezelve volt, mindannyian tudjuk, hogy Gothárt eltávolították a színházból, levették  a darabját, nem rendez, én azt gondolom, a színháznak ezen a téren több tennivalója nincs.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.