Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) pénteken azt közölte, hogy leleplezett egy, a magyar állam által működtetett kémhálózatot, amelynek célja az ukrán védelmi rendszerekről szóló információk megszerzése volt.
A közlemény megjegyzi, ez az első alkalom Ukrajna történetében, hogy egy magyar (vagy bármilyen NATO-tagország) kémhálózatról az derült ki, hogy Kijev érdekei ellen dolgozik – írja a Reuters.
Az SZBU szerint a két gyanúsított egyaránt az ukrán hadsereg volt tagja. A jelentés szerint a magyar katonai hírszerzés egyik összekötője szervezte be őket, és készpénzt, valamint a titkos kommunikációhoz szükséges speciális felszerelést kaptak.
Az ügynökök feladata az lehetett, hogy átadják a kapcsolattartójuknak Kárpátalja katonai biztonságáról megszerzett információkat, valamint sebezhető pontokat keressenek a régió szárazföldi és légvédelmében – írták.
Az Interfax azt írja, a gyanúsítottakat a lakóhelyükön vették őrizetbe, a házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

Kapcsolódó cikk

Egyikük egy 40 éves volt beregszászi járási katona, őt 2024 szeptemberében aktiválhatták ügynökként. Másikuk egy egykori katonanő, akinek feladata az SZBU információi szerint a repülők és helikopterek jelenlétének megfigyelése volt a kárpátaljai régióban.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet