Kínát azzal vádolják, hogy 54 „illegális rendőrőrsöt” nyitott és működtet 5 kontinens 24 országában – köztük kettő Londonban és egy Glasgow-ban.

A Safeguarders Defenders, a spanyol székhelyű nem kormányzati szervezet (NGO) múlt hónapban közzétett jelentése szerint a kínai kormány öt kontinensen “tengerentúli kínai rendőrségi “állomásokat” hozott létre, írja a DailyStar.

A jelentés eközben pontosította, hogy az Egyesült Királyságban három nem engedélyezett állomás közül kettő Londonban, egy pedig Glasgow-ban található. Összesen 54 központot azonosítottak – 24 országban.
Az ilyen létesítmények célja vélhetően magában foglalja az európai országokban lakó kínai állampolgárok vezetői engedélyeinek megújítását is – ezeket a feladatokat általában a nagykövetségek vagy konzulátusok látják el.
Wang Wenbin, a kínai külügy szóvivője cáfolta az efféle állításokat, és azt állítja, hogy a létesítmények egyszerűen “szervizállomások” a voltak, és a létesítményeket a koronavírus -járvány fényében hozták létre, és a kínai állampolgárok hazautazásának segítésére tervezték.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet