Egy korábbi ukrán szépségkirálynő is csatlakozott a hadsereghez, hogy szembeszálljon az orosz erőkkel. Marketing végzettségét hasznosítja a közösségi médiában.
Most múlt 30 éves a modell
Anastasiia Lennát 2015-ben, 24 évesen koronázták az országos verseny győztesévé. A modell később Törökországban dolgozott PR-menedzserként, most azonban végleg feladta a csillogást, és fegyverek után nyúlt, hogy megvédje a hazáját – írta a Daily Star.
Anastasia Instagram-fotói szerint nem idegen számára a puskák használata, bár eddig csak Airsoft fegyvereket használt, amelyek műanyag lövedékeket lőnek ki valódi golyók helyett. Abban bízik, most jól jön neki ez a korábbi tapasztalat.
Támogató posztokkal is bíztatja az társait
Mióta Vlagyimir Putyin háborút indított Ukrajna ellen, az egykori szépségkirálynő több mint 40 ezer követőjén keresztül támogatja a hazáját. Szombaton Anastasiia különféle hazafias tartalmakat osztott meg az Instagramon.
Mindenki meg fog halni, aki megszállási szándékkal lépi át az ukrán határt!
– írta. Egy másik bejegyzésben a modell büszkeségét fejezte ki Ukrajna eddigi ellenállásával kapcsolatban: „A hadseregünk úgy harcol, hogy a NATO-nak kéne csatlakoznia Ukrajnához.”
Emellett arra szólította fel a vidéki embereket, hogy távolítsák el az összes útjelző táblát, így nehezítve meg a megszálló csapatok előrenyomulását. A kijevi Slavistik Egyetemen, marketing és menedzsment szakon végzett nő szerint: “Az ellenségünknek siralmas internetkapcsolata van, nem tájékozódik a terepen. Segítsünk nekik egyenesen a pokolba jutni!”
Kapcsolódó cikk
Megindultak Magyarország felé a háború elől menekülő kárpátaljaiak
Sok a katonaköteles fiatal is.