A kórházi gondatlanságon túl, a több órás várakozásig mindenen keresztül ment a család, mire a harmadik kórházban percek alatt ellátták őket.

Kórházi gondatlanság

A Pest megyei Valkón élő Galsa család december 12-én hívta a mentőket, miután gyermekük sérülést szenvedett. Az esetkocsival egy gyermekorvos is ment, a kisfiút édesanyjával bevitték a János kórházba – közölte a Blikk.

Számomra teljesen abszurd, hogy röntgen nélkül arra jutottak, hogy minden rendben. Az meg, hogy a feleségemet és a kisfiamat éjjel kihajították a kórházból, a szakmaiatlanságon túl embertelen és tisztességtelen

– mondta az apa, akinek 10 hónapos kisfia szenvedett combtörést.
Korhazi-Botrany-Eltort-Comb-Kisbaba-Hazakuldtek-2

Az apa két kislányát otthon altatta, amikor hívta a felesége, menjen értük, mert kitették őket a kórházból a síró kicsivel. Mint kiderült, kisfiát meg sem röntgenezték, mert az orvosok szerint semmi baj nem volt.

Sérülését a harmadik kórházban látták el

Másnap reggel a kicsi továbbra is keservesen sírt, a lábát egyáltalán nem tudta terhelni, ezért a területileg illetékes Bethesda kórházba akartak menni. Először majdnem visszairányították őket a János kórházba, de végül fogadták őket.
Ám hiába vették fel őket, azt mondták nekik, hogy még 3-5 órát kellene várniuk – ekkor az apának elege lett. Hívta a gyerekorvosukat, aki nemsokára a Madarász utcai gyermekkórházba küldte őket. Ott néhány perc múlva már a röntgent intézték, negyedóra múlva a gipszelőben voltak. Kiderült, a 10 hónapos kisfiúnak combcsonttörése volt, felette egy repedéssel.
Az apa panaszt tett a János kórháznál és nem fogja ennyiben hagyni a történteket.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.