A Covid-19 elleni vakcináció modelljének aktualizálására utasította az orosz miniszterelnök szerdán az orosz egészségügyi tárcát és a fogyasztóvédelmi felügyeletet annak érdekében, hogy az országban 80-90 százalékos szintű kollektív védettség jöjjön létre.

Aktualizálni kell az oltási tervet Oroszországban

A rendelet értelmében a két intézménynek csütörtökre kell bemutatnia a módosított epidemiológiai és matematikai modellt, amelynek ki kell terjednie az országban élő külföldi állampolgárokra és a lakosságnak a vírusmutációk miatti újraoltására is.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a szerdai kormánytanácskozáson kijelentette, hogy a Covid-19 elleni vakcina első adagját 27 millió, mindkettőt pedig 18,5 millió ember kapta meg az országban.

A fővárosi polgármester sajtószolgálata szerint Moszkvában 3,1 millió embert oltottak be egy, több mint 1,8 milliót pedig két komponenssel.

Szinte mindenhol gyorsul a járvány terjedése

Golikova közölte, hogy az ország 85 régiója közül 82-ben gyorsul a fertőzés terjedése.
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a szerdai hivatalos adatok szerint 23 962-vel 5 682 634-re emelkedett. A napi növekmény országos szinten 0,42 százalék, az új esetek 12,3 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 420 674-re, a halálos áldozatoké 725-tel 140 041-re, a felépülteké pedig 20 067-tel 5 121 919-re emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 152,3 millió, az elmúlt napon pedig 473 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 987 135 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.