Biztos van rá logikus magyarázat, hogy miután legyártatták, idehozatták, kifizették és tárolták, ahelyett, hogy ingyen teszteltek volna vele, inkább drámaian sok pénzt költenek a megsemmisítésére.

Lejártak a PCR-tesztek

Közel 5 milliárd forint értékű, tavaly beszerzett és időközben lejárt PCR-teszt megsemmisítését rendelték el a Jelen információi szerint. A lap úgy tudja, a tesztek leselejtezését az Országos Kórház Főigazgatóság rendelte el, a munkát pedig a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi.

A több milliárd forintnyi PCR-teszt beszerzését a Külügyminisztérium bonyolította. A Jelen azt írja, a Fosun típusú tesztből – aminek darabja 6070 forint volt – 3,4 milliárd forintért vásárolt a külügy.

Kapcsolódó cikk

Ezek idén tavasszal jártak le, de ezeken felül vásároltak 161 millióért a Clinomics termékéből is, darabját 2593 forintért, de ezek a tesztek is idén tavasszal jártak le. Ahogy a Maccura tesztjei is idén áprilisban jártak le – ezekből a Jelen szerint 1,355 milliárdért vásárolt a külügy, 4106 forintos darabáron.

200 millióért megsemmisíteni kidobott 5 milliárd forintos teszteket

Ezeket a teszteket semmisítik meg most a lap információi szerint darabonként 206 forintért, így az ötmilliárd forint értékben vásárolt és fel nem használt tesztek eltüntetése most több mint 200 millió forintba kerül.

Vagyis ahelyett, hogy ingyen teszteltek volna velük, ezeket a teszteket legyártatták, idehozatták, kifizették, tárolták, majd most még több pénzt költenek a megsemmisítésükre.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem cáfolta a Jelen értesülését, de csak annyit közöltek, hogy a lap kérdéseinek megválaszolása veszélyeztetné feladatai ellátásában az Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szervet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet