A koronavírus korábban is okozott súlyos szövődményeket, azonban egy magyar férfi az egyik legrosszabb lehetőséget tapasztalt meg. 

Tüdőtranszplantációra van szüksége

Egy budapesti férfi nem olyan rég lélegeztetőgépre került a koronavírus következtében, azonban az esetnek az ápolók hibájából súlyos következménye lett, ugyanis ilyenkor a beteg szemét el kell fedni, ők pedig nem tették meg – közölte a Blikk.

Ennek következtében a férfinek begyulladt a retinája és a szaruhártyája, majd tovább romlott az állapota, amely ahhoz vezetett, hogy műtéti úton el kellett távolítani a szemgolyóit, ráadásul a vírus annyira károsította a tüdejét, hogy valószínűleg újra lesz szüksége. 

Néhány hete vitték kórházba a rokonomat kétoldali tüdőgyulladással. Hamarosan az intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre tették. Műtüdős kezelést kapott, de még mindig életveszélyes állapotban van, tüdőtranszplantációra vár, olyan rombolást végzett szervezetében a koronavírus

– nyilatkozta a beteg rokona.

Nem biztos, hogy a fedés megmentette volna

Úgy tudja, napokig tartották a férfit nyitott szemmel lélegeztetőgépen, ez pedig, annak ellenére, hogy később pótolták a mulasztást, visszafordíthatatlan következményeket okozott, így már nem tudták megmenteni a látását. 
„Egy nap azzal az elképesztő kéréssel kereste a kórház a hozzátartozókat, hogy járuljanak hozzá a szemgolyók eltávolításához. Percekig döbbenten hallgattak.”
“Akinek intenzív osztályon kezelik a családtagját, próbál felkészülni legrosszabbra, de azzal a hírrel, hogy ki kell operálni a lélegeztetőgépen fekvő rokon szemét, nem tudtak mit kezdeni. Végül elfogadták az orvosok érvelését, engedélyezték a műtétet, bár nem volt egyszerű meghozni a döntést“ – tette hozzá a rokon. 
Egy szemészeti klinika szakértője, aki a neve elhallgatását kérte, úgy véli, hogy a szövődményt nem indokolja, hogy nem takarták le a szemét, azonban elősegíthette annak a kialakulását. 

Egy hasonlóan bizarr esetről is beszámoltunk, hiszen egy leukémiával küzdő török férfinek olyan gyenge a szervezete, hogy 2020 óta szenved a koronavírusban. A férfi eddig több mint hetvenszer tesztelt pozitívra.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet