Kövér László átadta Bagdy Emőke pszichológusnak a Duna-díjat

Bagdy Emőke kapta idén a Duna-díjat, amelyet többek között az Országgyűlés elnöke adott át.

Kövér László szerint Bagdy Emőke szelíd lélekvédő

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kapta idén a Duna Televízió alapította, tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjat, számolt be az MTI, amit a 444 szemlézett. Az elismerést Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

Kover Laszlo Bagdy Emoke Klinikai Pszichologus Duna-Dij
Kövér László átadja a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított, idén tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjat Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusna / Fotó: Cseke Csilla / MTI
Az ünnepségen Kövér László azt mondta, a Duna-díj azt hirdeti, hogy nemzeti közösségünk élő valóság, amely mindig erősebbnek bizonyul, mint azon erők, amelyek szét akarják bomlasztani. Úgy látja, az elismerés évről évre megerősíti a keresztény európai kulturális gyökereinkből fakadó értékeink nemzeti fenntartó erejébe vetett hitünket.

Kövér László szerint Bagdy Emőke szelíd lélekvédő egy vad, lélekromboló korban. Dobos Menyhért felidézte, hogy a Duna Televízió 1992-ben szólalt meg először. Ez lett a nemzet tévéje, amely összekötötte az anyaországot az elszakított területekkel, reményt adott a külhoni magyaroknak.

Kövér László szerint Bagdy Emőke szelíd lélekvédő

Hirdetések

Bagdyról még Duró Dóra könyvdarálása során írtunk. A szakpszichológus egyetértett a Mi Hazánk politikusával, aki azért darálta le teátrálisan, hogy jelezze, nem ért egyet olyan, állítása szerint gyerekeknek készült könyvvel, amelyben homoszexuálisok is fellelhetők. Bagdy, aki egyetértett a politikussal, azt mondta, „óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik”.

Kapcsolódó cikk

Ezt követően közel ezer pszichológus adott ki közleményt az ügyre reflektálva, amelyben kitértek arra is, hogy elhatárolódnak Bagdy és az ő nyilatkozatához hasonló kijelentésektől. Úgy vélték, ezek ugyanis „szakmaiatlanok és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.

Szél megnyerte a pert Strasbourgban

Kövér nem csak Bagdyval való találkozása apropóján került a hírekbe ma, hiszen Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írt a házelnökről a Facebook-oldalán. 

Szél még 2015-ben tartott napirend előtti felszólalást a parlamentben A munkavállalók minden nap veszítenek a jelenlegi kormánnyal címmel, többen pedig táblát is tartottak a kezükben, amikor – ahogy most posztjában is írja – „a Házelnök minden előzetes figyelmeztetés nélkül belém fojtotta a szót, kikapcsolta a mikrofonom”. Szél az ügyet Strasbourgig vitte.

„Nagy meccs volt, de mostantól Kövér Lászlónak hivatalos papírja van arról, hogy egy cenzor. Márpedig ha egy nemzetközi bíróság (aminek magyar tagja is van jelen ügyben Paczolay Péter személyében) arra jut, hogy egy országban a házelnök egy cenzor, és ezt háromszor le is írja, annak az országnak a kormánya vagy megköszöni a házelnök munkáját és elküldi, vagy ki nem ejti a száján többet azt a szót, hogy jogállam. Más lehetősége innentől kezdve nincs” – írta Szél a Facebook-oldalán.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet