Október 10-én volt a hajléktalanság világnapja. Ebből az alkalomból, és az október 15-én életbe lépő, a „közterületen életvitelszerű tartózkodást” megtiltó törvényre reagálva tartottak látványos demonstrációt civil aktivisták a budapesti Blaha Lujza téren. A körülbelül 20-30 résztvevő kartonlapokra fekve foglalták el a tér jelentős részét, a járókelők csak rajtuk átlépve, vagy kikerülve tudtak továbbhaladni.

A fekvő demonstráció (lay-in) célja a szervezők szerint, hogy tükröt tartsanak afelé, ahogy a mindennapokban cselekszünk. Az interaktív élménnyel a Blahán járók empátiáját szerették volna erősíteni, a téren elhelyezett hajléktalansággal kapcsolatos ismeretterjesztő információkat és szlogeneket tartalmazó táblákkal és transzparensekkel pedig tájékoztatni az arra járókat a hajléktalan embereket érintő problémákról.

43747824 10218241912746120 9085065409794670592 N
Hajléktalanság Világnapja Demonstrációval / Fotó: Vörös Anna

Az egyik ilyen tábla szerint 30 ezer hajléktalan emberre 10 ezer téli férőhely van a menhelyeken, 2017 októbere és 2018 március között 120 ember fagyott meg, ebből 74-en a saját otthonukban, amit nem tudtak fűteni.

Könnyebb a tevének a tűfokán átmenni, mint kereszténydemokráciában hajléktalannak lenni

Amikor a felújított Széll Kálmán térre vet a dolgom, mindig mikróban látom az országot. Hipermodern tér, igaz, egy-két elemet kispóroltak belőle, de még így is szép. Kedvenceim azok az órmotlan padok, amik mindenre alkalmasak, csak éppen nagyjából arra nem, hogy üljenek rajta. Egy padon elvileg csak az ül, aki életvitelszerűen tartózkodik a közterületeken.

2-3 millió magyar lakhatása veszélyeztetett, 2018 májusa és júniusa között 1350 embert lakoltattak ki.

Olyan Budapestet mutatnak nekünk a hajléktalanok, amilyet még sosem láttunk

A fotókból egy szakmai zsűri válogatta ki a legjobbakat, amikből aztán naptár készült, a bevétel pedig visszakerült a fotókat készítő hajléktalanokhoz. A BBM idén megismételte a mutatványt, a Bálint Ház pedig teret adott a kiállításhoz, amit ma 18 órakor Erdős Virág költő nyit meg.

Ez naponta 22 családot jelent. Mindeközben pedig 477 ezer lakás áll üresen, ebből 10 ezer önkormányzati tulajdonban van.

44044650 10218241916386211 5693242260544552960 N
Hajléktalanság Világnapja Demonstrációval / Fotó: Vörös Anna

A demonstráción részt vett A Város Mindenkié civil szervezet aktivistája, Lakatosné Jutka is, aki a helyszínen elmondta, nagyon örül, hogy ennyien megjelentek. “Az utcán élés nem passzió, hanem kényszer, egy élethelyzet” – nyilatkozta.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Amikor azt látjuk, hogy a politika semmit sem tesz azért, hogy ez az élethelyzet megszűnjön, nem akarnak szociális bérlakásokat átadni, nem akarnak üres lakásokat átadni, csak a rendszeres uszítás és diszkrimináció van, akkor valamit lépni kell![/perfectpullquote]

– tette hozzá.

Az akció egyik résztvevője élőben közvetítette az eseményt, a videót itt lehet megtekinteni: 

Hajléktalanság világnapja demonstráció – https://www.facebook.com/events/271520883570776/ | Október 10. a hajléktalanság világnapja. Öt napra rá hatályba lép az Alaptörvény módosítása, amely megtiltja a közterületen való életvitelszerű… | By Gergely | Facebook

Október 10. a hajléktalanság világnapja. Öt napra rá hatályba lép az Alaptörvény módosítása, amely megtiltja a közterületen való életvitelszerű…

További fotók a demonstrációról az alábbi galériában:

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.