Lázár János nyert a 2022-es országgyűlési választás Hódmezővásárhelyet is magába foglaló választókörzetében. A fideszes politikus elárulta, az önbecsülése miatt volt fontos neki a győzelem.

Lázár János 2018-ban és a 2019-es helyhatósági választáson Márki-Zay Pétertől kapott ki Hódmezővásárhelyen, így a 2022-es választáson aratott győzelme szimbolikus jelentőségű, írjaBlikk.

Nemcsak nekünk, jobboldaliaknak, hanem nekem személy szerint is le kellett vonnom e választások tanulságait. Hátrébb kellett lépnem az országos és helyi politikából, ezt kívánta a becsület és a politikai logika is

– mondta az önkormányzati választások után, és most elárulta, ezidő alatt építette újra a “hátországot”, ami 2022-ben győzelemhez segítette.

A politikus úgy gondolta, hogy Márki-Zaynak “túlereje” volt, mert az ellenzéki jelölt folyamatosan szerepelt a pesti tévéstúdiókban.

Az országgyűlési választási győzelem becsületbeli ügy volt számára, elmondása szerint „az önbecsülésem, a tartásom miatt volt jelentősége”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet