Az ügy a Fidesz kormányzati örökségéről szóló szélesebb vitába is illeszkedik, amelynek politikai hátteréről az Orbán Viktor tusványosi beszédét elemző korábbi cikkünk is írt. Lázár mondata azonban itt szokatlanul közvetlen: nem egy elvont jövőbeli kockázatról, hanem egy elmaradt állami döntésről beszélt.
Tíz év után kimondott hiba
Lázár a Fenntartható Fejlődés Bizottságának meghallgatásán arról beszélt, hogy az ország több édesvizet enged ki, mint amennyi beérkezik, és ezt a gyakorlatot tarthatatlannak nevezte. Szerinte a korábbi évtizedben elmaradtak azok a nagy tározóberuházások, amelyek a víz visszatartását szolgálhatták volna.
Kapcsolódó cikk
Duzzasztógát építésére nem, titkosításra viszont volt ideje az Orbán-kormánynak
A kijelentés nem pusztán egy régi fejlesztési döntésről szól. A vízhiány ma már közvetlenül érinti a mezőgazdaságot és az Alföld tájhasználatát is. Lázár a Homokhátság példáján azt mondta, a homoki szántóföldi gazdálkodás több helyen nem tartható fenn, a területet inkább vissza kellene adni a tájnak.
Amikor a szelep és a felelősség ugyanott marad
A Rango polgármestere tudatosan manipulálja a sivatagi város vízellátását, hogy a kiszáradó földek értékét a maga terveihez igazítsa. Lázár nem szándékos vízelvonásról beszélt, hanem elmulasztott tározóépítésről. A két történet mégis ugyanarra a pontra fut ki: a víz nem magától „tűnik el” a közéletből, hanem akkor, amikor nincs végigvitt döntés arról, ki tartja meg, hová vezeti és milyen táj használhatja fel.
Kapcsolódó cikk
A 10perc által felidézett meghallgatáson Lázár azt is elismerte, hogy nincs következetesen végigvitt, a vízgazdálkodást, a vidékfejlesztést és az agráriumot együtt kezelő kormányzati döntés. Ezért a kimondott hiba önmagában még nem tározó: ahhoz a szelepet is el kell fordítani.