Politikai drámák, közel-keleti alkotások, Tarantino legújabb remekműve, európai filmsikerek – idén sem maradunk impulzus nélkül. Az alábbiakban azt a tíz külföldi filmet mutatjuk be, amelyeknek leginkább várjuk a bemutatóját. Jöjjenek a legjobb filmek 2019-ben!

Brexit: Háborúban mindent szabad

Az HBO saját gyártású alkotása aktualitásában nyújthat újat mindazoknak, akik szeretik a politikai események filmvásznon történő bemutatását. A filmet a Sherlock című sorozat megalkotója, Toby Haynes jegyzi, így az sem meglepő, hogy a főszerepben Benedict Cumberbatch látható.

Benedict Cumberbatch nem fogad el szerepet, ha a női társ nem ugyanannyit kap, mint ő

A színész kiemelte, az egyenlő bérezés a feminizmus központi elve. Cumberbatch fontosnak tartja a kivitelezést. Megkérdezi a színésznőket, mennyit kapnak a szerepért, ha nem ugyanannyit, mint a férfiak, kiszáll a projektből. A Brexit címet viselő filmet Toby Haynes rendezi. A brit televíziós rendező nevéhez kötődik a Black Mirror Star Trek-tematikájú epizódja is.

Az alkotás meglepő hitelességgel mutatja be az Out kampány mögött álló stratégiát és vele együtt annak megálmodójának, Dominic Cummings politikai tanácsadónak a zűrzavaros, Brexit-helyzetig fajult manővereit. A film bemutatója 2019. január 7-én volt Magyarországon.

Brexit – Háborúban mindent szabad – Új film az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

Alelnök

Hogy valamelyest maradjunk a populista politizálásnál, nagyon érdekesnek és lázadó alkotásnak ígérkezik Adam McKay rendezése.

Az Alelnökben mindent megtudhatunk az iraki háború tervét kiötlő, megosztó, republikánus alelnök, Dick Cheney életéről.

A tengerentúlon 2018 végén bemutatott film februárban érkezik a magyar mozikba, a szerep érdekében ismét rengeteget bevállaló Christian Bale főszereplésével. Az eddigi kritikák szerint McKay politikai drámája még a legutóbbi, a gazdasági válságot elemző filmjénél is nagyon dobásnak ígérkezik. Egy olyan remekül megkomponált Amerika-kritikát várhatunk, amire egyre nagyobb igény van a trumpizmusig fajult amerikai politikára kíváncsiak részéről.

Alelnök (12E) – hivatalos feliratos előzetes

Legyél az alelnököm! Elképesztő igaz történet Amerika legbefolyásosabb emberéről, sztárparádéval – Christian Bale Golden Globe-díjas alakításával! Február 21…

Kafarnaum

Nadine Labaki libanoni rendezőnő filmje az év egyik talán leginkább szívfacsaró alkotása. Labaki a közel-keleti társadalmak mélyszegénységben élő rétegének állít mementót. A mind témaválasztásában, mind képi világában magával ragadó történet egy 12 éves szír menekült kisfiúról szól, aki egy nyomorgó családban szüleit segítve neveli nála is fiatalabb testvéreit.

Zain egy nap a mindennapok viszontagságaira válaszul bíróságra megy és beperli szüleit azért, mert azok világra hozták őt.

Ha valaki hallott már Libanon palesztin és szír menekültekkel teli szegénynegyedeiről és az ottani gyerekek hányattatott életéről, az megérti, miért is fogadta a 71. Cannes-i Filmfesztivál közönsége több perces ovációval Labaki legújabb filmjét.

Kafarnaum (16) a Cannes-i zsűridíjas film februártól a mozikban!

Nézd meg a filmet a Cinegón! https://cinego.hu/filmek/kafarnaum-a-remeny-utja A legjobb idegen nyelvű film-jelölés – Arany Glóbusz 2019 A zsűri díja – 71. Ca…

Sztrájk a gyárban

A szó szerinti fordításban Háborúban (En guerre) című alkotás a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be és márciusban érkezhet a magyar mozikba. Az 1968-as diáklázadások és szakszervezeti sztrájkok évfordulójára született politikai dráma a párizsi sárgamellényesek és a magyar nézők számára a túlóratörvényt ellenző tüntetések miatt kiemelkedő aktualitással bíró társadalom- és kapitalizmuskritika.

Sztrájk a gyárban – Előzetes (eredeti nyelven)

A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be.Egy franciaországi gyár vezetősége megígéri alkalmazottainak, hogy mindenáron megvédi a munkahely…

Egy ország, egy király

Az Egy ország, egy király látványos, nagy költségvetésű, kosztümös történelmi dráma a francia forradalomról. Február végétől vetítik a magyar mozikban. Pierre Schoeller alkotása 1789-től 1793-ig, XVI. Lajos kivégzéséig mutatja be a francia történelem legturbulensebb időszakát. Az előzetes alapján ígéretesnek tűnő film remélhetőleg a látványon túl mást is tartogat nekünk e sokszor feldolgozott történelmi esemény kapcsán.

One Nation One King Official Trailer

In Shaw Theatres 15 November 2018 (Thurs) – In 1789, a people is entered into revolution. Let us hear it. It has things to say to us. A people and its king c…

Volt egyszer egy Hollywood

Quentin Tarantino legújabb filmje semmiképp sem maradhatott ki 2019 legjobbnak ígérkező alkotásai közül. A tarantinói világnak megfelelően kifordított 1969-es nyár története kapcsán a rendező úgy nyilatkozott, hogy ez lesz az a filmje, ami a leginkább hasonlít a Ponyvaregényre.

Tarantino Manson-gyilkosságot feldolgozó mozija újabb sztárokkal bővül

Burt Reynolds, Tim Roth, Kurt Russell és Michael Madsen is szerepel majd a filmben. Timothy Olyphant, Emile Hirsch, Nicholas Hammond, Luke Perry, Damian Lewis és Dakota Fanning szintén feltűnik meg az új Tarantino-moziban. Hosszú és előkelő a lista. De ez még korántsem a vége.

A történet a hatvanas évek Amerikájába kalauzol minket. Los Angeles-ben egy fiatal sorozatszínész és dublőre azon vannak, hogy hollywoodi sztárrá váljanak. Ezzel párhuzamosan Hollywoodot épp egy brutális gyilkosság, a gyermeket váró Sharon Tate (Margot Robbie alakításában) halála rázza meg. Tarantino kilencedik filmalkotása nagy valószínűséggel a tőle megszokott módon tarolni fog a rajongók körében.

ONCE UPON A TIME IN HOLLYWOOD (2019) Teaser Trailer Concept – Leonardo DiCaprio Thriller Movie

Fan made teaser trailer for the 9th Quentin Tarantino Film. Enjoy, Like and Subscribe !

Üveg

Ha már thriller, nem maradhatott ki a repertoárból M. Night Shyamalan legújabb pszichothrillere sem.

A film ott folytatódik, ahol a Széttörve véget ér: a disszociatív személyiségzavarral küzdő Kevin egy elmegyógyintézetben tölti napjait.

A filmben megjelennek Bruce Willis és Samuel L. Jackson karakterei A sebezhetetlen című filmből. Az Üveg forgatókönyve alapján bízhatunk abban, hogy Shyamalan képes újat mondani a bennünk rejlő jó és gonosz küzdelméről.

Üveg – magyar előzetes #1

Megérkezett az #Üveg (Glass) első magyar előzetese. Hazai bemutató: 2019. január 24. #IGNHungary a világhálón: * Weboldal: https://hu.ign.com/ * Facebook: ht…

Berlin, I love You

Berlin felett 2019-ben is derűs az ég, legalábbis a Cities of Love sorozat legújabb alkotása szerint. Noha az előzetesben kissé klisészerű romantikus utalások túlzónak tűnnek a német főváros kapcsán, annak, aki szereti az Einfach Berlin életérzést, szinte kötelező alkotás Európa jelenleg egyik legfontosabb fővárosáról. A filmet márciusban kezdik játszani a külföldi mozikban, sajnos a magyar bemutatóról még nincs hír.

BERLIN, I LOVE YOU Official Trailer (2019) Keira Knightley, Helen Mirren Movie HD

BERLIN, I LOVE YOU Official Trailer (2019) Keira Knightley, Helen Mirren Movie HD Subscribe to Rapid Trailer For All The Latest Movie Trailers! ▶ https://goo…

Tramway in Jerusalem

Ha már városimázs filmeknél tartunk, egy egészen más atmoszférájú helyre kalauzol minket a Tramway in Jerusalem. Amos Gitai izraeli rendező alkotása eredetinek ígérkezik. A film Jeruzsálem mindennapi sokszínűséget próbálja villamoson utazó emberek vicces vagy épp elgondolkodtató párbeszédei révén bemutatni.

Aki rossz helyen lép félre, csúnyán megüti a bokáját – Filmkritika

Az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyszekciójában induló darab azt állítja, hogy nem mindegy, hol dug félre az ember. Az izgalmas és szívszorító film arról mesél, hogy egy egyszerű félrelépés is végzetes következményekkel járhat. Adva van egy nős férfi és egy házas, kisgyermekes nő, akik megcsalják párjaikat egymással. Volt már ilyen az emberiség történetében.

A közel-keleti város bábeli zűrzavarát felvonultatva jiddis, palesztin arab, modern héber, francia nyelvet beszélő utasok dialógusai által kerülnek bemutatásra egy konfliktusos város párhuzamos univerzumai. Gitai alkotása igazi látleletnek ígérkezik Jeruzsálem rejtett és egyben emberibb arcáról. Információink szerint a filmet a Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon mutatják be.

Trailer de A Tramway in Jerusalem (HD)

Trailer de A Tramway in Jerusalem, por Amos Gitai con Mathieu Amalric.Más información en http://www.cinemaldito.com

A csempész

Clint Eastwood filmjét december végén mutatták be az amerikai mozikban, nálunk január 10. óta vetítik. Az előzetes alapján akciódús és egyben megindító filmélménynek ígérkezik. A főszerepben a rendezőt és Bradley Coopert láthatjuk.

A film egy olyan idős férfiról szól, akinek autós futár munkát ajánlanak.

A megélhetésért küzdő főszereplő azonban azt nem tudja, hogy mindezt a mexikói drogmaffia kéri tőle. Clint Eastwood neve garantálja a film mély mondanivalóját.

A csempész – magyar feliratos előzetes #1 / Dráma

A csempész magyar feliratos előzetes / The Mule HunSub Trailer Mozis poharak topperrel, popcorn vödrök, plakátok a MoziShop.hu-nál ☞ https://www.mozishop.hu …

 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.