A zűrös hétköznapok után a legjobb hely a regenerálódásra általában egy gyógyfürdő vagy egy wellness hotel. Hazánknak sem kell szégyenkeznie, ha a különleges természetes termál- és gyógyforrásokat vesszük górcső alá, de szerte a világban jobbnál jobb fürdőkre akadunk, ha egy kicsit utánanézünk. Lássuk, hol is vannak és milyenek is a legfantasztikusabb fürdőhelyek, ahol a gyógyulás és az ellazulás garantált!

Sok nevezetes termál fürdő van a világon, ezek közül 10 darab lett kiválasztva a The Culture Trip által, amik között egy magyar fürdő is felkerült a listára. 

Azonban ha te a a privát fürdőzést részesíted előnyben, akkor abban is segíthetünk hogy a jakuzzidat hová tedd.

Az izlandi Kék Lagúna fürdő

A geotermikus fürdőhely Izland egyik legjelentősebb attrakciója. A Svartsengi Geotermikus Erőműből kiömlő, és a láván összegyűlt, felhevült tengervíz jótékony hatású és többféle bőrproblémát is orvosol, hőmérséklete télen is nagyon kellemes, 37-39 fokos. Helyi szokás szerint a csodaszép kék vízbe való mártózás előtt le kell zuhanyozni, majd következik a testradírozás, azután pedig a fehér iszappakolás. A lagúna területén szauna és gőzfürdő is működik, sőt, a gyógyvízre épített klinikán egyéb gyógyszolgáltatásokat is igénybe vehetnek a vendégek.

 

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, Izlandi Kek Laguna Furdo

A magyarországi Széchenyi Fürdő

Nem kérdés, hogy Budapest gyógyfürdő-nagyhatalom, így a top termál helyek között a Széchenyinek (becenevén „Szecska”) is ott a helye, amely Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma 21 medencével. Gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából 1246 méter mélyről, 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az itt található víz ízületi és gerincbetegségek, krónikus ízületi gyulladások, ortopédiai műtétek és balesetek utáni rehabilitáció, gerincbántalmak, idegfájdalmak, valamint a csontrendszer mészhiányos állapotai esetén ajánlott. Az ivócsarnokban különféle belgyógyászati problémák kezelésére alkalmas vizet ihatunk. A fürdő különlegessége nemcsak a vízben, hanem magában az épületben is rejlik, elképesztő látványt nyújt ugyanis a Városliget közepén elterülő hatalmas, reneszánsz stílusjegyeket viselő fürdőpalota maga is.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, Magyarorszagi Szechenyi Furdo

A Beppu fürdőkomplexum Japánban

Japánban jól ismert és régi hagyományai vannak a gyógyforrások vagy onszenek hasznosításának; a becslések szerint a 3000-et is eléri ezek száma. Beppu mind közül az egyik legkülönlegesebb, hiszen a világ második, illetve Japán elsőszámú gyógyfürdője a feltörő víz mennyiségét tekintve. A város közel 3750 hőforrással és kb. 168 közfürdővel rendelkezik.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, Beppu Furdokomplexum Japanban

A törökországi Kangal gyógyfürdő

A halakkal való gyógyítás világhírű központja, a közép-anatóliai Kangal városától 13 km-re található fürdő. Az itteni meleg vizű tavakban élő, kb. 19 centisre megnövő Garra rufa obtusa nevű hal a világsiker egyik kulcsa. A bőrbetegségeket úgy gyógyítják, hogy tulajdonképpen falatoznak az emberekből. Ez persze nem olyan félelmetes, mint ahogy hangzik, valójában csak az elhalt hámsejtektől szabadítják meg a betegeket, és mindezt persze fájdalommentesen. A főleg vulkanikus ásványokat tartalmazó víz a bőrbetegségekre, izomkárosodásokra és bizonyos idegrendszeri panaszokra is kiváló.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, Torokorszagi Kangal Gyogyfurdo

A Termas Geometricas Chilében

A dél-amerikai ország Villarica Nemzeti Parkjában található, egyedi kiépítésű forrásrendszer buja növényzettel körbevett, igazi trópusi hely, amely kiválóan alkalmas arra, hogy mindenki elfeledje aktuális búját-bánatát. A chilei Germán del Sol építész által kreált fürdőben 17 különböző hőmérsékletű meleg- és hidegvizű medence, valamint 2 vízesés található. A meleg víz kb. 30-45 fokos, a hideg 8 fokos. Leginkább Pucónból és Coñaripéből közelíthető meg a legkönnyebben, de az utak minősége miatt a személyautó helyett terepjáró ajánlott.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, A Termas Geometricas Chileben

Az olaszországi Saturnia hőforrás

Elképesztő, mit művel olykor a természet! Ez a Rómától kb 180 km-re északra található fürdő is egy csoda, hiszen a mélyből feltörő 37 fokos sziklákra zúduló víz természetes úton formálódott kőmedencékben csobog lefelé, majd folyóként tűnik el a nádasban. A vízben lévő ásványi anyagok és gázok jótékony hatásúak a vérkeringési és légzőszervi problémákra és betegségekre, izomlázra és gyulladásokra. Ezen a vidéken egyébként a természeti kincsek nyugtató és gyógyító hatásait már a Kr. e. II. században felfedezték a rómaiak.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, Az Olaszorszagi Saturnia Hoforras

A tibeti Yambajan

A világ egyik legszebb helyen lévő forrásában merülhetsz alá, ha sikerül ide egyszer valahogy eljutnod. Gleccserek, óriási erdők és hófödte hegyek szegélyezik az egész területet. A víz olyan forró, hogy ciszternákban kell lehűteni, hogy azután az arra járó megfáradt utazók 2 medencében élvezhessék jótékony hatásait.

A legszebb látványt talán a hideg reggeleken nyújtja a hely, hiszen ilyenkor a teljes vízfelület fölött forró pára gőzölög és teszi sejtelmessé az elénk táruló, amúgy sem hétköznapi panorámát.

 

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, A Tibeti Yambajan

A La Grutas de Tolantongo Mexikóban

Romantikus, és lenyűgöző, a természet ajándéka. Talán ezekkel a szavakkal fejezhető ki leginkább a hangulat, amelyet ez a fürdőhely áraszt. Ráadásul nemcsak a nyugalom szigete, hanem nagyon sok egyéb aktív kikapcsolódást is kínál. Tucatnyi természetes forró ásványvízzel teli medence várja itt a látogatókat, akik az óriási vízesések mögé is bepillanthatnak, ahol a hűsítő barlangok felfedezésére is lehetőség van.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, A La Grutas De Tolantongo Mexikoban

A kaliforniai Travertine hőforrás

Nem messze Bridgeport városától található, 5 primitív, természeti erők által alakított medencével és csodaszép kilátással a környékre. A feltörő víz tűzforró, de mire végigfolyik a sziklákon, és a fürdő részhez ér, kellemesen meleg, épp alkalmas arra, hogy ellazuljanak benne. Egyéként a fürdőruha használata itt opcionális, de azért a legtöbben viselik!

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, A Kaliforniai Travertine Hoforras

Banjar fürdő Bali csodálatos szigetén

Baliról az embereknek elsősorban nem a gyógyvíz jut eszébe, és a szigetre utazók sem ezért érkeznek, de ha már itt vagyunk, próbáljuk ki ezt a különleges hangulatú fürdőt. A medencébe 8 mitológiai sárkánygyík szájából folyik a 37 fokos termál víz, amely leginkább reumatikus panaszok gyógyítására ajánlott. A dzsungel közepén található fürdőt jobb minél korábban felkeresni, mivel napközben nagyon sok a turista.

A Vilag 10 Legjobb Gyogyfurdoje, Legjobb Gyogyfurdok, Gyogyfurdo, Természetes Gyogyfurdo, Banjar Furdo Bali Csodalatos Szigeten
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.