Leonard Cohen több mint 50 szerelmes levele, amelyet a So Long, Marianne című szám múzsájának címzett, 876 ezer dollárért (250 millió forintért) kelt el csütörtökön a Christie’s árverésén, írja az MTI.
Az 1960-as évekből származó levelek Leonard Cohen és Marianne Ihlen szerelméről szólnak, ez volt az az időszak, amikor Cohen költőből sikeres dalszerző lett.
A levelezést a Christie’s előzetes becslésének ötszöröséért vásárolták meg. Egy 1960 decemberében kelt levél, amelyben Cohen arról vall, hogy mennyire “egyedül maradt a nyelv hatalmas szótáraival”, a 10 ezer dolláros kikiáltási ár helyett 56 250 dollárért (16 millió forintért) kelt el. Az 1964-es levelet pedig, amelyben arról írt, hogy “híres vagyok, de üres”, 35 ezer dollárért (10 millió forintért) vásárolta meg egy gyűjtő.
Kijött Leonard Cohen posztumusz verseskötete, meg is alázta benne Kanye Westet
A 2016-ban elhunyt énekes-dalszerző-írónak a napokban jelent meg a The Flame (A láng) című posztumusz verseskötete, amiben a
Cohen 1960-ban, egy görög szigeten találkozott a norvég származású Marianne Ihlennel. Marianne lett Cohen számos későbbi dala, köztük a Birds on Wire és a Hey, That’s No Way to Say Goodbye ihletője.
Leonard Cohen – So Long, Marianne
http://www.rollingstone.com/music/news/leonard-cohen-pens-final-letter-to-so-long-marianne-muse-w433144 Leonard Cohen – So Long, Marianne Come over to the wi…
Ihlen 82 évesen leukémiában hunyt el 2016-ban. A leveleket családja bocsátotta árverésre. A vásárlók nevét nem közölték.
Az árverésen 81 250 dollárért (23 millió forintért) kelt el egy 15-16. századi olasz bronz csengő, amely a görögországi Ídra szigetén abban a házban lógott, ahol Cohen és Marianne együtt lakott. Cohen 2016. november 11-én hunyt el.