Megtelt a Hungarikum Liget a hétvégi rendezvény előtt
A frakcióülés zárása után alig néhány órával a Hungarikum Ligetben kezdetét veszi a Digitális Polgári Körök kétnapos tábora, amelyet a korábbi nagy kampányrendezvények mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. hozott tető alá.
A hétvégi programon fideszes politikusok, a megmaradt holdudvar tagjai és influenszerek vitatják meg a politikai tábor helyzetét, a részvételért pedig fejenként hatezer forintos alapárat, vagy akár százezer forintos támogatói jegyet kell kifizetni – ismertette a Telex. A szervezők a Telex megkeresésére közölték: „Az esemény finanszírozását a jegyértékesítésből származó bevételek biztosítják”.
A szervezők hozzátették, hogy „a rendezvény iránti érdeklődés kiemelkedő, valamennyi férőhely betelt, így teltházzal készülünk”, arra viszont nem adtak választ, hogy pontosan mekkora bérleti díjat fizetnek Lezsák Sándor alapítványának a komplexum használatáért.


