Ligeti Gyuri talán mindenki számára ismerős név a zeneiparban. Nem csak azért, mert a Zagar vagy éppen a We are Rockstars oszlopos tagja. Számos banda albumán ott a kéznyoma. Most viszont végre kiadta első szólóalbumát, amely Return to Alexandria címet kapta. Ligetivel beszélgettünk többek között a Sopronhoz és Pécshez fűződő viszonyáról, londoni útjáról és arról, mit is jelképez a RTA.

Hirdetés

ContextUs: Sűrű éved volt, hiszen november elején debütált szólóalbumod, a Return to Alexandria, előtte pedig a We Are Rockstars-szal a Lights lemezetek. Miben hasonlított a két projekt, hogy élted meg a készítési folyamatokat?

Hú, hát először is ne hívjuk projektnek őket, mert borzasztó ez a szó! Olyan, mintha egy kötelező munka lenne a megélhetésért, vagy egy úri passzió, ahol a lényeg a hallgatóra gyakorolt hatás. Ezekben a dalokban meg tényleg benne van az ember szíve-lelke, szóval maradjunk a „lemeznél”.

Tulajdonképp semmiben sem hasonlított a kettő, hacsak abban nem, hogy a ’Rockstarsban is meg kell írni a dalokat, mielőtt a 4 ember egyszerre megfejti. De mindig megmutattuk egymásnak a dalokat, vázlatokat, aztán lettek a számok. A Return to Alexandriánál meg nem volt külső fül, egyezkedés a hangszerelést illetően vagy akkordmenet felturbózása, csak én, ezért olyanok lettek a dalok is, mint Ligeti Gyuri. A ’Rockstarsban mindig 4 ember szoros együttműködése volt.

ContextUs: És mi a helyzet a Zagarral, a The Enddel, azaz a többi zenekaroddal?

A Zagar jól van, köszi. Épp hétvégén volt miniturné, írogatjuk a számokat, jövőre lesz majd lemez is, ha minden jól megy. A The End megemlítésén meg csak röhögök. (mosolyog).  Valamikor egy újságíró megírta, hogy van ez a zenekar, ami van is, de ez egy gimnazista banda volt, csak feldolgozás számokkal: Hendrix, Doors, Beatles, ilyesmik.

Azóta mindenki úgy hivatkozik rá, mintha valami tök komoly dolog lenne! (mosolyog) Az igazság az, hogy van évente 1-2 koncertünk, amire próbálunk egyet és ennyi. Szóval ne hivatkozzunk rá így, mert egy évben maximum 2 napot foglal le. Amúgy meg egy tök jó zenekar lehetne, ha komolyan vennénk.

ContextUs: Miért vártál ennyit a szólóalbum elkészültével?

Jó szó ez a várás… De valójában nem vártam, inkább mindig arra számítottam, hogy a többiek előállnak valamivel, amit együtt csinálunk. Mostanra jutott odáig minden zenekarom, hogy kicsit megálltak az alkotó energiák, vagy inkább úgy mondom: most forrongnak a mélyben, hogy legyen valami új, de én már nem szeretnék várni.

Egész életemben eleget vártam másokra, most jött el a pillanat, hogy magamat helyeztem – majdnem – előre.

Azért majdnem, mert közben senki érdeke nem sérült az én lemezem elkészítése miatt. A keverés, producerség, koncertezés is ugyanúgy ment tovább e mellett.

ContextUs: Melyik dalt írtad meg a legnehezebben?

A 350-et. Amúgy semmit se nehéz megírni, ennél az albumnál meg főleg nem volt az, magától jött minden elsőre. Egy pillanatig se kellett gondolkodni semmin. A 350 azért volt nehéz, mert a között, hogy kipattant a fejemből a dal ötlete és a felvétele közötti időben megváltozott valami az életben. E megváltozott helyzet miatt az amúgy hiperboldog számot úgy kellett befejeznem, hogy csak emlékszem, milyen az: boldognak lenni.

ContextUs: Egy korábbi interjúdban arról meséltél, hogy sok mélypontot éltél meg az elmúlt években. Ezek a dalok pedig segítettek feldolgozni a problémákat, tehát fogalmazhatunk úgy, hogy terápialemez a RTA.

Ez abszolút terápiás lemez, igen. Eddig is meg tudtam volna jelentetni 6-7 szólólemezt, de sosem éreztem, hogy „kell”. Most meg igen. Ezért mindenképp kitüntetett, igen. Meg az is marad most már örökre, mivel ez az első. De hogy milyen problémák voltak ezek, arról nem kéne beszélnem. Természetesen magánéleti dolgok, de a művészet lényege az, hogy benne van minden. A zeném önmagában is elmondja – szerintem –, hogy milyen nagyok voltak a lelki bajok, de így, hogy még szöveg is van a legtöbbhöz, teljesen értelmetlen beszélni róla. Minden ott van a zenében és a szövegben.

ContextUs: Milyen hangulatot akartál átadni a You’re Part of Me-vel? Olyan érzésem van, mintha kicsit kilógna az album többi darabja közül: némileg folk-bluesos.

Szerintem country-ra gondolsz. Az a dal azért ilyen, mert van egy távolságtartás benne így, hogy country. Az átlag country ilyen: komoly szívügyekről beszélnek, de a stílus távol tartja a valódi érzelmeket a daltól – mintha az előadó el akarná távolítani magát a problémáktól, nem belemenni. Nálam ugyanez működött: ha nagyon nagy a baj, csak az segít, ha az ember megpróbálja lazán, nagyvonalúan, viccesen felfogni a saját helyzetét.

ContextUs: Több dal is ének nélküli (Pécs Budapest, Lővérek). Miért döntöttél így?

Hát azok így jöttek ki. (mosolyog) Nem volt semmilyen tudatos „döntés”. Jött egy dallam, és az ilyen lett. Ezek nem énekszerű dallamok. Eszembe se jutott elénekelni ezeket a dallamokat. Így jött a fejembe, így is maradt.

ContextUs: Ha már Pécs és Budapest: mit köt ehhez a két városhoz, hogy az egyik dalod címét alkotják?

Több minden köt ehhez a két városhoz, de nem róluk szól, hanem a távolságról közöttük. Hogy ott vagy az egyikben és a másik ember, akit szeretsz, a másikban, és esély sincs arra, hogy együtt legyetek.

/ Fotó: Jancsikity Gergely

ContextUs: Létezik feloldás ebben a kontextusban?

A zenében mindenképpen. A valóságban is, csak az nagyon „melós”. A mai ember nem szereti az ilyen dolgokat. Vagy azonnal jön az eredmény, vagy azt mondja: „ez így nem működik, mások vagyunk” , vagy „nem illünk össze”.  Ez persze nem igaz és a szám is arról szól, hogy mindig van megoldás. Én még nagyon jól emlékszem a megoldásra, ami mindkét félnél a feltétlen szeretet és megértés volt. Mert ha szereted a másikat annyira, mint magadat, akkor meg is érted a dolgait, nem azt várod, hogy megváltozzon, csak hogy neked jobb legyen.

ContextUs: Azonban Sopron a legkiemeltebb szerepet jelenti Ligeti Gyuri életében: Return to Alexandria borítóján a soproni tévétorony szerepel, a VOLT Fesztivál idején íródott dal is, sőt a már említett Lővérek számmal is kapcsolódsz a városhoz. 

Igen, Sopron nagyon fontos. Most itt élek, ide költöztem Budapestről. A nagyszüleim éltek itt, most pedig anyukám és én is. Sopron olyan hatással volt rám, hogy valami csatornát kinyitott mindig az életemben. Most is ez a szerepe, a mai napig is. Itt tudom rendbe tenni a fejemet, úgy látszik…

ContextUs: A beszélgetésünkből érződik, hogy a problémák, amik végig nehezítették az életed, mély nyomot hagytak. Sikerült ezeket felülírnod, boldog vagy most?

Na, jó, jó, azért nem vagyok a halálomon, és erős túlzás azt mondani, hogy “végig nehezítették az életemet”… Dehogy is! Ez nem ilyen. Az ember bemegy egy utcába, amiben nem biztos, hogy a céljához vezet. Aztán, amikor rájön, hogy nem ez a jó utca, próbál  kijönni belőle, de nincsenek elágazások, csak mennie kell tovább. Majd amikor jön egy kereszt utca, akkor az elviszi megint másfelé és teljesen eltávolodik az igazi céljától.

Végül leül, átgondolja, hogy hol rontotta el és visszamegy az egyetlen úton oda, ahol elrontotta és egy másik utcát választ, amire közben végig azt gondolja, hogy az lett volna a “célravezető”.

Szóval, voltam én már boldog az életemben nagyon is, ez a lemez nem az életem lenyomata, csak az elmúlt egy évé. És lehet, hogy szomorúságot tükröz az egész lemez, de ott az elején a Butterflies, a végén meg a 350, amik a jövőben való hitem bizonyítékai.

ContextUs: A 350 magyar nyelvű. Amit kommunikálni szeretnél a dallal, úgy érezted, csak anyanyelveden tudod megtenni?

Nem, az a dal csak így jött – magyarul – magától. Valószínűleg voltam annyira felszabadult és boldog, mikor keletkezett, hogy azt akartam, hogy mindenki tudja meg, amiről szól.

/ Fotó: Hinkelmann Alexandra

ContextUs: Összetett a Return to Alexandria, hiszen például vonósokat is megszólaltatsz a lemezen. Ennél fogva pedig nehezen lehet elképzelni egy egyszemélyes koncertet. Hogyan fogod megoldani a lemezbemutatókat?

Én nem terveztem sem egyszemélyes, se zenekaros koncerteket. Majd a második lemezzel lesz. De nyáron volt egy szólókoncertem, mikor még nem vettem föl ezeket a dalokat, és jól szólnak ezek egy gitáron és énekkel is. A komoly hangszerelés csak a hab a tortán.

ContextUs: Épphogy kijött az első szólóalbumod, azonnal készíted a következőt, ami már tavasszal megjelenik. Ezek szerint a Return to Alexandria után – ahogyan az lenni szokott művészeknél – nem zárult le benned egy korszak, és még volt benned flow?

Én nem tudom, másnál ez hogyan működik, nekem nagyon ritkán van olyan, hogy nem tudok zenét írni… Most annyi változott, hogy rájöttem, nem érdemes várni semmire, senkire, csak csinálni azt, amit mindig is akartam: zenét írni, felvenni, előadni. Ehhez is vissza kellett térnem, mert ez is elfelejtődött bennem, hogy valójában ezért akartam a zenével foglalkozni egész életemben.

ContextUs: Talán joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ilyen kiegyensúlyozott lettél a szólólemez miatt, nem lenne-e érdemesebb, ha ez élvezne prioritást minden más zenekarral szemben.

Joggal merülhet fel… Meglátjuk… Én tényleg jobban szeretek a haverokkal baromkodni, miközben zenélünk is.

De mostanában arra is gondoltam, hogy lehetnek új haverjaim is attól még, hogy az én nevem alatt megy a baromkodás.

Vagy akár régi haverokkal az én nevem alatt… Hamarosan kiderül, mit hoz a sors.

ContextUs: Külön érdekesség, hogy egészen Londonba utaztál a második korong felvételei miatt. Itthon nem találtál olyan stúdiót, ahol a terveidet meg tudtad volna valósítani?

Dehogynem. Itthon vettem volna fel mindent, csak kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot barátomtól, Szabó Balázs Zalántól, akit időközben felvettek az Abbey Roadra dolgozni hangmérnökként, producerként. Ennek nem tudtam ellenállni.

Ligeti Gyuri

Befejeződtek itt Londonban a 2. lemez felvételei, de a másik jóhír, hogy a Petőfi elkezdte játszani a 350-et rotációban. ???

ContextUs: Mennyiben másabb ott, mint itthoni stúdióban?

Tulajdonképp attól, hogy itthon nem vett fel sose a Pink Floyd vagy a Beatles… Vagy nem énekelhetsz olyan mikrofonba, amibe előtted a Nick Cave vagy a David Bowie, a Beatles, meg a többi. Igazából ez nem „kell” az embernek, mert inkább pszichológiai, de kétségtelen, hogy van hatása az előadására. Egy teniszező is ugyanúgy elvan a Folyondár utca center pályáján, de ha azt mondják neki, hogy most a Roland Garros center pályáján játszhat egyet, akkor azért lepereg előtte gyerekkora összes nagy – TV-ben ott látott – meccse és össze is kapja magát. Valahogy így…

ContextUs: Úgy tudom, teljesen magyar nyelven írt dalokat hallhatunk majd. Mit jelent ez az éles váltás a Return to Alexandriához képest?

Ez sem olyan szándékos váltás… Valójában csak annyi, hogy ezek meg így jöttek. Gondolom, a fejemben úgy alakult, hogy szeretném, ha minél többen értenék Magyarországon, hogy miről éneklek.

ContextUs: 20 éve zenélsz aktívan, mit gondolsz, meddig tudod szívvel-lélekkel folytatni?

Remélem, hogy amíg meg nem halok. Sőt, biztos.

ContextUs: Milyen érzés az egyik legkeresettebb producernek lenni ma Magyarországon? Nem csak 3 zenekarban játszol, de a Blahalouisiana, a Twentees, a Bagossy Brothers Company, a 30Y, a The Luckies vagy épp a Törzs albumain is közreműködtél mint producer.

Ezen nem gondolkoztam… (mosolyog)

Nem tekintek magamra producerként. Sokkal inkább úgy érzem, hogy segítek nekik.

De én csak egy ember vagyok, aki utat mutat másnak. Még csak nem is zenész.

ContextUs: Hogyan találod meg a dalok írásához szükséges egyensúlyt és minőségi időt ilyen pörgős életvitel mellett?

Sehogy. (nevet) Igazából a zenében élek egy fél éve, nem fér bele semmi és senki jelenleg. Csak zenét írok, felveszek, és másnak segítek felvenni, hangszerelni.

ContextUs: Mennyire követed a feltörekvő indie zenekarokat hazai színtéren? Egyáltalán: hogyan látod magát a szcénát jelenleg?

Követem, persze. Mindig is követtem. Vannak nagyon jó, nagyon tehetséges zenekarok. Azon kívül, amiket említettél, szeretem a például a Fran Palermot is, velük egy koncerten már énekeltem is egy dalukat, mert meghívtak.

ContextUs: Valamelyikükkel kollab is elképzelhető?

Ezt sosem lehet tudni. Mindig attól függ, mi a cél. Ha nem üzleti, akkor biztos.

Hirdetés