Liz Nielsen fiatal New York-i művész, munkájában az analóg sötétkamra tradícióit követi. Első budapesti kiállításán, a Budapest ART Factory rezidencia programján tavaly ősszel készült munkáit mutatja be a Horizont Galériában.

Nielsen legújabb munkáiban a transzcendenciára fókuszál. Olyan képeket készít, melyek közel hozzák egymáshoz a teret és az időt. A Snake Charmer kiállítás fotóin titkos portálok és átjárók mutatkoznak meg, ahol az energia deformálódik, visszhangzik, és utazik. Liz vonzódik a fényhez, valamint olyan ősi formákhoz, mint a körök, háromszögek, téglalapok és négyzetek. Az alakok és tárgyak gondos elhelyezésével létrehozott kisebb szerkezetek a kozmosz csillagképeinek utánzatai is lehetnek. A fotókon megjelennek fénylő rúnák gyűrűi, piramisok, mulandó totemek és az eltűnő szivárvány hagyta fénymaradványok. A test mediummá lesz, a szellem pedig Meseországokban jár.

Conversation 4 Ss
Kép Címe: Conversation

2016 áprilisában Liz Nielsennek egyéni kiállítása nyílt a New York-i Danziger Galleryben. Ugyanezen évben munkái kiállításra kerülnek az írországi Sirius Art Centre-ben, egy kétszemélyes bemutató keretein belül. A művésznek 2015 során három egyéni kiállítása nyílt: Night Garden a SOCO galériában (Charlotte, North Carolina), Magic Lantern a Laurence Miller galériában (NYC, New York) és Wolf Moon a Denny galériában (NYC, New York). Nielsen közelmúltbeli kiállításairól kritikák jelentek meg a New Yorker, Charlotte Magazine és Beautiful Decay lapokban. Nielsen MFA in Photography minősítését a University of Illinois, Chicago, BFA fokozatát pedig a School of the Art Institute of Chicago intézményében szerezte.

#weboldal

A kiállítást megnyitja: Liz Nielsen

A kiállítás megnyitója: 2017. február 8.

A kiállítás megtekinthető: 2017. március 22-ig

Facebook-esemény: ITT

Helyszín: Horizont Galéria

Jegy: Ingyenes

Címlapfotó: Liz Nielsen hivatalos weboldala

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.