Újból feléledhet a 2016-2018 közötti gyilkos bandaháború, amelyben számos kamasz vesztette az életét a londoni Newham negyedben.

Újrakezdődik a gyilkos bandaháború?

Április 26-án, fényes nappal brutális módon megölték London Newham kerületében a 18 éves Abubakkar Jah-t. Három nappal korábban pedig egy másik kamaszt, a 14 esztendős Fares Maatou-t szúrták le ugyanezen városrész forgalmas utcáján, egy pizzéria előtt, írja a The Guardian

Egyre gyakrabban, egyre erőszakosabb módon ölnek meg fiatalokat a brit főváros városrészében, és a hatóság attól tart, hogy öt év után ismét folytatódhat a kegyetlen bandaháború.

London Newham Bandahaboru

A közelben lakó 19 éves Rachid két barátját is a szeme láttára ölték meg. Úgy fogalmazott, olyan, mintha háborús övezetben élne. Állandóan azt kérdezgeti magában, hogy fajulhatott idáig a helyzet. A 36 éves Raheel Butt egy utcai edzőterem alapítója, 20-as éveiben maga is börtönben ült súlyos testi sértésért. Szintén számos barátját látta meghalni az utcán. Páncélozott kisbuszt szeretne vásárolni, mert úgy látja, hogy az emberek félnek átutazni a városrészen.

Kapcsolódó cikk

A londoni olimpia után a kerületben található Stratford Parkot megszállták a bandákba szerveződő drogkereskedők. A razziázó rendőrök egyre többször gyerekekkel szemben kénytelenek intézkedni, akik a szervezet legalján árulják és szállítják a kábítószert.

A rendőrség havi jelentése alapján ezer fiatalkorú állhat kapcsolatban a bűnszervezetekkel. A speciális egység vezetője tisztában van vele, hogy már a 9-10 éves korosztályban tudják csak megakadályozni, hogy a gyerekek ne csatlakozzanak a szervezett bűnözéshez, a felső tagozatosoknál már elkéstek.

Kudarcra ítélt belügyes program

Három évvel ezelőtt a Belügyminisztérium elindította az erőszak ellenes stratégiáját. 40 millió fontot allokáltak az kábítószerkereskedéssel foglalkozó erőszakos bűnözői körök felszámolására, hogy a kallódó, hátrányos helyzetű fiatalokat ne tudják beszervezni maguk közé. Butt szerint ebből a ráfordításból ők nem sokat láttak a környéken.

A gyilkosságok nemhogy megszűntek, hanem a bandák száma meg is sokszorozódott azóta. A Belügyminisztérium egyik volt tanácsosa szerint a program célkitűzéséte eleve elhibázták: a szegénység felszámolására és az egyenlő esélyek elősegítésére kellett volna fókuszálni, hogy az ördögi kört megszakítsák. 

Kapcsolódó cikk

Rendőrségi szakértők szerint egy másik súlyos probléma az informális kommunikáció hiánya a rendőrség és a lakosság között. Sok rendőr nem is hajlandó kommunikálni a helyiekkel, a lakosság pedig tart tőlük vagy nem bízik meg bennük. Így olyan alapvető információk nem jutnak el hozzájuk, amelyek elengedhetetlenek a bűntények felderítéséhez: négy évvel ezelőtt Jah 21 éves bátyját is leszúrták a környéken, de az ügyet még mindig nem tudták felderíteni.

2016-tól két éven át tartott az öldöklés

Butt szerint 2016 júliusára vezethető vissza az Egyesült Királyság legkegyetlenebb bandaháborújának kezdete, amikor a környéken halálra késeltek egy 20 éves fiatalt. Két ellenséges banda, az ACG és #7 tagjai feszültek egymásnak: utcai gyilkosságok, késelések a helyi bevásárlóközpontban, lövöldözések és egymás területének elfoglalása kísérte a háborúskodást. Eközben a két bűnszervezet folyamatosan igyekezett magához édesgetni a kilátástalan jövő előtt álló helyi fiatalokat

Az egyik fordulópontot egy 14 éves fiú lelövése jelentette, amely után tovább fokozódott mindkét részről a bosszúhadjárat kegyetlensége. Végül 2018 júliusában a rendőrség két hét különbséggel mindkét bandavezért lekapcsolta és börtönbe küldte.

A fehér középosztálybeli fiatalokat is beszippanthatják a bandák

A bandák jellemzője azonban, hogy amint kiiktatják a vezetőjüket, még fiatalabbak lépnek a helyükre, akik ugyanott folytatják a rivalizálást. A rendőrség becslése szerint jelenleg körülbelül húsz banda működhet Newhamben. Butt úgy véli, ez nagyjából ötezer bandatagot jelent. Az érintettek azért lépnek be, mert nem tudnak másképpen kitűnni, másoknak csak pénzre van szükségük.

A newhami gyerekek fele hátrányos helyzetű családban él, ezért Butt szavaival élve „kénytelenek egymással megküzdeni a tápláléklánc legalján”. A jelenség azonban egyre inkább fenyegeti a fehér, középosztálybeli fiatalokat is. 

A kerület 2018-ban megválasztott polgármestere megalakította a fiatalok biztonságáért felelős bizottságot, és felemelte a teljes munkaidőben foglalkoztatott fiatalok létszámát. A statisztikák szerint a kerületben azóta csökken a gyilkosságok száma. A Belügyminisztérium a 2018-as program helyett új bűnmegelőzési akciócsoportot állított fel, amelynek elsődleges célkitűzése továbbra is a rendkívül erőszakos bűncselekmények számának csökkentése. 

Butt szerint azonban további intézkedésekre is szükség lenne, például jelentősen meg kéne emelni a büntetési tételeket. Az a 16 éves srác, aki az edzőterme közelében késelt halálra egy nála két évvel idősebb fiút, 18 évet kapott, de kilenc év múlva szabadul, és hősként tér haza a börtönből. Rachidnek fogalma sincs, mit fog csinálni kilenc év múlva. Úgy érzi, hogy a kerület fogva tartja. Ki akar innen törni, de nem tudja, hogyan.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet