A londoni Tower főhollója, Merlina nem tudni, hol lehet. Hetek óta nem látták. A legenda szerint a Tower és a királyság is összeomlik, ha eltűnik az összes holló.

2007 óta élt Merlina, a főholló a londoni Tower tornyában

Hetek óta nem látták Merlinát, a londoni Tower egyik hollóját, és az sem kizárt, hogy a madár elpusztulhatott – írja a BBC

Londoni Tower Hollo Eltunt
Chris Skaife Hollómester Az Egyik Első Olyan Hollót Tartja Kezében, Amely A Towerben Született Az Elmúlt 30 Évben / Fotó: Pa

A Tower hollómestere,  Chris Skaife azt mondta, Merlina 2007 óta élt az ikonikus toronyban, és az ottani hollók királynője volt.

Ha nincs holló, a királyság is összeomlik a legenda szerint

A Towerben már többszáz éve laknak hollók, az 1600-as években uralkodó II. Károly király pedig állítólag el is rendelte, hogy a toronyban mindig kell pár hollónak lennie. Egy legenda szerint pedig ha egyszerre eltűnik az összes holló, akkor a Tower és a királyság is összeomlik.

Kapcsolódó cikk

Winston Churchill miniszterelnökként később annyival egészítette ki a , hogy a Towerben legalább hat hollónak kell lennie egyszerre. Merlinával együtt jelenleg hét madár élt a kastélyban, amelynek saját keltetőprogramja is van.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

idojaras elorejelzes 2024 aprilis sarkvideki hideg

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

Sarkvidéki hideg zúdul az afrikai melegre, jövő hétfőről keddre helyenként 25 fokot zuhanhat a hőmérséklet, és komoly viharok alakulhatnak ki, a hegyekben havazás sem kizárt.

nyugdijkorhatar 2024 nyugdij nyugdijas nyugdij utalas 2024

Tényleg csak 70 évesen mehetünk nyugdíjba? Itt a nyugdíjszakártő válasza

A világ egyik nagy vagyonkezelő cége arra figyelmeztette a munkavállalókat, hogy ne számítsanak arra, hogy kényelmesen nyugdíjba tudnak vonulni a hatvanas éveikben, hanem meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt akár 70 évre, mert az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és kevesebb fiatal kép be a munkaerőpiacra.