Decemberben kapott sztrókot a Dózsa György úti gázolás miatt elítélt férfi.

Bal oldalára lebénult

M. Richárdot december végén szállították a rács mögül a Tökölről Berettyóújfaluba telepített rabkórházba, miután sztrókot kapott – írta a 24.hu.

Elmarad az egyik pere is, hiszen állapota nem teszi lehetővé, hogy megjelenjen a bíróságon, mondta a férfi ügyvédje.

Dr. Jován László közölte, védence bal oldala kezdetben teljesen lebénult, a jogi védelmet ellátó szakember ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg óvatosan, mindenféle konkrétumot kerülve, hogy az állapota javul, de lassú felépülés előtt áll.

Két büntetőpere torpant meg

M. Richárdnak korábban is voltak már problémái a szívével, és a decemberi sztrók előtt ugyancsak a szívére panaszkodott. Ráadásul a sztrók után védencét nem a legközelebbi, szombathelyi kórházba szállították, hanem Berettyóújfalura vitték kezelésre. 

Mivel egy stroke esetén az első óra a legfontosabb, egyértelmű, hogy minden ilyen pácienst a lehető legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítanak, Richárddal azonban a szombathelyi kórház helyett egészen Berettyóújfaluig zötyögtek

– adott hangot aggályainak az ügyvéd.
M. Richárdot tavaly ítélték 3 év és 6 hónap fogházbüntetésre a Dózsa György úti baleset miatt, amelyben két ember meghalt. Jelenleg a Hajdú-Bihar megyei rabkórházban lábadozik, és mivel képtelen megjelenni a bíróságon, ezért egy másik, folyamatban lévő büntetőpere is megtorpant.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.