350 millió forinttal támogatta az állam 2019-ben Mága Zoltán templomi koncertsorozatát. Ez az összeg az egyik legmagasabb egy szereplőnek kiosztott támogatás az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az „előadó-művészeti szféra költségvetési előirányzaton keresztüli közvetlen támogatásának rendszerében”.

Az új rendszert azután vezették be, hogy 2019. január elsejével megszűnt az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás, vagy ahogy többen ismerik, a kulturális tao.

A kulturális tao révén a magánszféra – azzal, hogy a költségvetés helyett kulturális szervezeteknek adta társasági adója egy részét – komoly támogatáshoz juttatta a magyar kultúrát.

Rettentő nehéz helyzetbe kerültek a színházak, a zenekarok és a táncegyesületek a megszüntetésével. Egyes játszóhelyek és társulatok a bizonytalanság miatt drasztikus jegyáremelésre kényszerültek, előadásokat mondtak le, többen támogatói kampányt indítottak, és sokaknak még így sem garantált a túlélés.

Mága Zoltán Koncert Tao
Mága Zoltán Hegedűművész / Fotó: Soós Bertalan

Az Emmi támogatási adataiból már azt is láthatjuk, hogy kiket favorizál a kormány. Ugyanis, ahogy a minisztérium egy közérdekű adatigénylésünkre írt válaszban is kiemelte, miniszteri döntést követően osztják a támogatásokat, vagyis Kásler Miklós aláírása szükséges egy-egy támogatás odaítéléséhez. A támogatásokról egyébként az Emmi által kijelölt grémium dönt.

A kormány megmondja, mi a valós érték

A minisztérium tavaly kérdésünkre a következőt írta a támogatások odaítélésének módjáról:

Az előadó-művészeti szervezetek támogatása a jövőben kontrollált direkt elosztás útján, valós teljesítmények és értékek mentén, a költségvetési előirányzat terhére valósul majd meg, garantálva a magyar előadó-művészeti élet minőségi, kontrollálható és hosszú távú fenntarthatóságát. Az új rendszertől elvárt cél az átláthatóság, ellenőrizhetőség és esélyegyenlőség javítása, valamint a kulturális közfeladatok hatékonyabb ellátása.

Mivel a támogatási listák már böngészhetők, így tudhatjuk, hogy milyen művészeti teljesítményekről gondolja azt az Emmi által kijelölt döntőbizottság, hogy „valós teljesítmények és értékek”.

A kormány kedvenc előadói, Ákos, Nagy Feró, Mága Zoltán elég jól kerestek tavaly

Megéri a NER kedvenc előadójának lenni. Mind Kovács Ákos, mind Mága Zoltán, mind Nagy Feró szépen zárta a tavalyi évet bevétel szempontjából. A Napi.hu összeszedte, mennyit kereshetett Kovács Ákos, Mága Zoltán és Nagy Feró, akiről köztudott, a kormány kegyeltjei. előadók fizetése

Fontos kitétel, hogy nem az összes idén kiosztott támogatásról lesz szó, a minisztériumtól ugyanis eredetileg azt kérdeztük, milyen címen és mekkora összeggel támogatja a tárca Mága templomi koncertsorozatát. Az Emmi válaszul az előadó-művészeti támogatások odaítéléséről szóló 5-ös számú döntési listát küldte el, ami valamiért már nem található meg a támogatásokat osztó szervezet honlapján a döntési listák menüpontban.

Megvan a kultúr-tao alternatívája, a kormány 3,5 milliárdot oszt szét budapesti színházak között

Az összeg elosztásáról a főváros szabadon dönt, és ennek megfelelően a kormány osztja majd ki a támogatásokat. Emellett fontos megjegyezni, hogy az eddigieknél, a kultúr-tao kapcsán ez magasabb összeg. 2017-ben a befogadott tao-támogatás a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő tizenegy színház esetében összesen valamivel kevesebb mint 2,6 milliárd forint volt, 2018-ban az előzetes számítások alapján ez az összeg 3,3 milliárd forint volt.

Elérhető viszont több másik, így a 6-os, a 7-es és a 9-es, és némi keresgéléssel a 4-es és a 8-as is fellelhető, bár nehéz követni, hogy az Emmi háttérintézménye mikor, melyiket, hol és mennyi időre teszi közzé.

Az viszont ennyi dokumentum áttekintéséből világos, hogy a Mága cégének, a Talentum Művészeti Nonprofit Kft.-nek a támogatásához mérhető kormányzati segítséget legfeljebb csak nagy kulturális intézmények kaptak, de még a színházak és jelentős zenekarok jó része sem reménykedhetett hasonló bőkezűségben.

  • Ami a csúcstartókat illeti, a Budapesti Operettszínház és a Magyar Állami Operaház 800-800 millió forintot kapott,
  • a Művészetek Palotája, a Pesti Magyar Színház, a Magyar Cirkusz- és Varieté Nonprofit Kft. egyaránt 533 milliót,
  • a Madách Színház egy lendülettel 363 milliót,
  • a Vígszínház pedig még kevesebbet is Mágánál: 280 milliót.

Sokkal gyakoribbak a néhány milliós vagy tízmilliós összegek, abban a döntési körben például, amikor a hegedűművészt jutalmazták, egy csapásra 660,9 millió forintot osztott ki az az Emmi, és ennek több mint a fele landolt Mága Zoltánnál.

Rendre feltűnnek fideszesek a jótékonysági koncerteken

A Fidesszel jó kapcsolatot ápoló Mága Zoltán eddig sem panaszkodhatott. A 444 tavalyi cikkében összegezte, hogyan egyengeti a kormány a karrierjét: az elmúlt években rendesen kitömték állami támogatásokkal, illetve a Budapest Arénát is ingyen kapta meg újévi koncertjéhez.

Döntött a kormány a színházak támogatásáról, a kultúr-tao alternatívájáról

Erről Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester beszélt csütörtökön közös budapesti sajtótájékoztatójukon. Kásler Miklós elmondta: a tao-rendszer kivezetése után többlettámogatási rendszert alakítottak ki. A többlettámogatással minden előadóművészeti ág jelentős támogatáshoz tud jutni és fenn lehet tartani az eddig elért színvonalat.

Jótékonysági koncertsorozatán, amire most darabonként kapott 3,5 millió forintot, gyakoriak is a fideszes vendégek. Nincs ez máshogy az önkormányzati választási kampányidőszakban tartott koncerteken sem,

és a példák még sorolhatók volnának, miközben a kulturális szereplők jó része azért küzd, hogy fenntartsa magát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.