Forráselvonás a pályázati rendszerben és az NKA jövője
Miközben a Magyar Művészeti Akadémia költségvetése nőtt, a független művészeti életet ellátó Nemzeti Kulturális Alap közvetlen támogatási keretét radikálisan visszavágták a 2027-es büdzsében.
Az NKA közvetlen pályázati forrása az előző évhez képest 2,14 milliárd forinttal, vagyis 22 százalékkal csökkent, így mindössze 7,52 milliárd forintot tesz ki, ami még a 2024-es 8 milliárdos szintnél is alacsonyabb.
Bár a minisztérium üdvözölt lépésként 20-ról 5 százalékra csökkentette a miniszteri döntési keretet, az NKA kollégiumaiban továbbra is bebetonozva maradt az MMA delegáltjainak egyharmados jelenléte.
Fehér Renátó hangsúlyozta: „A miniszteri delegáltakat több kollégiumban lecserélték, immár a szakmai szervezetekkel egyeztetve, az új személyek pedig megelégedésre adnak okot. Az azonban továbbra is probléma, hogy az NKA minden kollégiumában alanyi jogon jelen vannak az MMA delegáltjai is. Ez kizárólag politikai akaratból alakult így, semmi sem legitimálja a jelenlétüket”.
A korrupciós botrányok után megújuló NKA november 17-én és 18-án szakmai konferencián egyeztet a jövőbeli eljárásrendről, a pályázati nevezési díjak eltörléséről és a működési támogatások rendszeréről – ismertette a 24.hu.


