A Tisza Párt elnöke kiemelte: szerinte a cselekedetek fontosabbak a szavaknál. A bejegyzésében több ezer önkéntesnek mondott köszönetet, akik adományokkal vagy munkával segítettek. Állítása szerint így több ezer gyermek karácsonya válhatott szebbé. „Köszönöm a több ezer önkéntesünknek, hogy munkával vagy adományokkal segítettek szebbé varázsolni több ezer honfitársunk karácsonyát!” – mondta Magyar Péter Nem sokkal később Orbán Viktor is megjelent egy megható karácsonyi videóval. A miniszterelnök egy rászoruló kisfiút lepett meg egy bokszzsákkal, amelyről korábban kiderült, hogy nagy vágya volt. A felvétel a kisfiú őszinte örömét mutatta meg.

Orbán Viktor rövid üzenetet is mellékelt a videóhoz, amelyben annyit írt: „Kívánság teljesítve”. A jelenet sokak számára érzelmes volt, a kommentelők közül többen a gyerek reakcióját emelték ki. A videó gyorsan terjedni kezdett a közösségi oldalakon. A két politikus karácsonyi szereplése jól mutatja, hogy az ünnepi időszakban sem szünetel a figyelemért folytatott verseny. Miközben mindkét fél az adakozásra helyezte a hangsúlyt, a közösségi médiában sokan már a 2026-os választási kampány előszelét látják ezekben a gesztusokban.